Minden, ami...

Szereted a pestot? Én imádom! A régi életemet, Olaszországot, a tengerpartot, a gimis éveimet juttatja eszembe... Nagyon de nagyon hiányzott már az íze, ezer éve nem ettem, úgyhogy elhatároztam, ma csinálok. Rengeteg-rengeteg harsogó, méregkeverő-zöld színű bazsalikom kell hozzá, meg fenyőmag (ezt egy picit le kell pirítani száraz serpenyőben), majd az egészhez kell még egy kis fokhagyma, reszelt parmezán, és úgy ahogy van, mehet a turmixba. Kevés frissen kifőzött farfalle tészta, egy pohár fehérbor s igen, a fjúzsönkicsön és fájndájning magasságai, a consommék és a paték, a lazachabok és a terrine-k után ez az egyszemélyes kis gasztrosziget maga az egyszerű boldogság és a megváltás.

Ha marad pesto, akkor jó lesz majd pirítóssal.

Még szerencse, hogy szeretek és tudok főzni. Bármikor lehet egyszemélyes éttermem.

Biztos veled is előfordult már, hogy szeretsz valakivel együtt dolgozni. Nyugodt vagy az eredményt illetően, tűzbe tennéd érte a kezed és pontosan tudod, hogy nem hagy cserben.

Együtt dolgoztok időről időre, de mindketten kényesen ügyeltek arra, hogy egy bizonyos határt sose lépjetek túl. Közös munka, a sztorinak itt a vége. Pont. Aztán telnek múlnak a hónapok, majd egy-két év, és egyre inkább egy csapatot alkottok, és egy idő után mindenkinek, aki veletek akar dolgozni, annak egy szimpla-dupla rostán kell átmenni - dupla, mert csak akkor jó, ha mindkettőtöknek megfelel, ugyanakkor szimpla, mert ha ő azt mondja, hogy oké, akkor má mé ne lenne az úgy jó...? És kuss, majd mi tudjuk.

Igen, egy idő után jönnek a falon átkiabálások munka közben, meg a "tudod, az izé, tudoood, az izééé abban az akármiben a hogyishívjákhoz" - és igen. Tudja, hogy az izé. Mert mi más is lehetne, mint az izé. És együtt folyik a könnyetek a hülye helyzeteken, fikázzátok a fikáznivalót és gyengültök el egy Madonna kép láttán.

És aztán figyeled, ahogy dolgozik, és nagyon bírod, hogy nagyjából ugyanazokért lelkesedik, mint te, de mégis annyira különbözőek vagytok az élet más területein, mint a tűz és víz.

Egyre többet tudsz róla, szigorúan betartva a határokat: a magánélet és az egyéb gyengeségek tabu, felszínes mókázás van, no meg a munka.

És egyszer csak ledől a fal - mondhatnám. De nem így van. Nem dől le, hanem kilazul egy tégla. Megtudja, hogy ember vagy Te is, látja, mikor nem érsz oda egy munkára időben, és nem teremt le, hogy leessen a hajad, mert egy bocsánatkérő pillantásból, egy halk "ne haragudj"-ból tudja, hogy nem viccből nem értél oda, hanem valami bajod van. És tudod, hogy bármikor ugyanígy tartanád érte a hátadat. Vagy egyszer -ott és akkor, ahol és amikor nem is számítanál rá - elismerően szól rólad. És az nagyon jó érzés. Hosszú hónapok és évek után szépen lassan azt érzed, hogy van egy szövetségesed, aki -bár dolgozhat mással, hisz miért ne?- kiáll érted, elismer, figyel rád, és segít.

Nem mintha máshonnan nem jönne az elismerés, vagy külső megerősítés kellene... nem. Egyszerűen csak jól esik. Akkor és ott nagyon rossz napom volt. Aztán a semmiből jött egy mondat, és olyan jól esett, hogy megkönnyeztem.

Apránként tudunk meg egyre többet egymásról. És ez jó így. Egy nagy baj van vele: nem szereti Májkül Dzsekszont.

Még soha de soha nem kértem ilyet, de most az egyszer igen: ezt a bejegyzést ne kommentáljuk. Köszönöm.

kaptam az egyik barátnőmtől egyet az egyik kedvenc szempillaspirálomból, fogalmam sincs. Tény, hogy itt lapul a táskám mélyén, a sűrű, krémes festékes, szuper kefés Clinique szempillaspirál, állítólag csak azért, mert megérdemlem. Olyan zavarban vagyok/voltam, és tök értetlenül álltam a dolog előtt... No de jön még kutyára kamion, jön ő még az én utcámba, háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza, ésatöbbi.

Ez a spirál egyébként tényleg szuper, csak ajánlani tudom, tök dús és hosszú lesz a szempilla tőle, nem pereg le a festék és maradéktalanul le lehet mosni egy jó lemosóval. (Ugye azt tudjuk, hogy a vízálló spirál hétköznapra azérrt nem a barátunk, mert nagyon nehezen lehet lemosni? Egy csomó szempilla kijön a dörzsölésnél, meg olajos lemosó, meg csípiaszemed, meg kened a fél arcodon azt a nyomorult spirált. És akkor jön még a nem-lehet-tökéletesen-lemosni fejezet, aminek következtében szépen törhetnek éjszaka a szempillák, elég csak egy kicsit belebucizni abba a pihepuha párnába...)

nyomorult hidegben elromlott a kazánunk. (Most a pontosság kedvéért rákérdeztem Életem Értelménél, hogy Medve, mi romlott el? Hogy hívják a fűtőbizbaszt? - Kazán, Nyuszkó.)

Szóvel elromlott a kazánunk. Reggeli csapatépítő programunk a következőből állt:

- Nyuszkó, tekerd le 18 fokra... Aztaaa, működik!

- Műűűűűködik!

- És most tekerd fel 23-ra! Jééé, nem működik.

- Nemmmmműködik!

És a BD (Büdös Dög) meg nézte. Na. Ezt ismételgesd 5-ször, és már meg is van, miért késett el a Medve reggel a munkából... Nincs mese, szerelőt kell hívni, de ahhoz a ház urának meg itthon kell lenni, mert én ezekhez a szerelési dolgokhoz egyáltalán nem értek. Hogy mennyire nem értek a mosogatógép/bojler/gázkazán/hűtőszekrény/ésatöbbi javításához azt leginkább az alábbi orvosi példa szemléleteti: ha vakbélműtétnél a seggedet összevarrják a homlokoddal, és még borravalót is adsz, na AZ az a fajta dilettantizmus, amivel én bírok ezen a területen.  De jön haza a hős, és már úton is van, és... és ekkor csengetett a szerelő.

A kutya természetesen felhívásnak vette keringőre a kapucsengőt, elvégre Ő lakik itt, így bárki, aki csenget, az csak HOZZÁ jöhet. Kinyitottam résnyire az ajtót, ő kisurrant a lábaim között, és gyakorlatilag az első emeletről felkisérte hozzánk a soft extázisban leledző ipsét.

Igen? Okos kiskutyája vagy te gazdinak?, jaj, budlibudli, de helyes vagy, hát játszol? játszol, te betyár, jaj, de édes, igen, igen, azért jöttem, hogy megszereljem a csúúúúnya kazánt.

Jól érzed. A helyzet szürreális. Egy szó, mint száz, olyan jóban lett a kutya meg a szerelő, mialatt megtették az x emeletnyi távolságot, hogy épp csak nem gyújtottak rá közösen/nem mentek el sörözni/nem énekelték el együtt a "Gyere, Bodri kutyáááám"-at/nem cseréltek barátságpólót. Innentől fogva a szerelés, mint olyan, lehetetlenné vált. A kutya hozta Csülit, (marcangoljuk együtt? feküdjünk rá közösen, ha már barátok vagyunk?), mindenbe beleszagolt, a szerelőtáskába derékig befejelve, mindig láb alatt, érdeklődve figyelve a kazánra, minden apró neszre. Mégiscsak az Ő kazánja, az Ő otthona és az Ő BARÁTJA. Mármint a szerelő.

Jah, hogy ki az a Csüli? Csülök, a jávorszarvas, Drazsé örök barátja, cimborája a tivornyákban és a randalírozásban, alkalmanként puha párna, fotó mellékelve. A szőrős folt pedig Drazsé.

vírus/betegség/szuttyogós idő/hóesés, ami azonnal megköveteli, igen, megköveteli a soha véget nem érő, minimum 4 részes, nagyeposzos, családdrámás, messzi távolbanézős filmóriásokat.

Imádom a '30-as, '40-es években készült amerikai filmeket, miközben nézem, kibontakozik a cselekmény (a főhősnő roppant szerelmes lesz, majd szenved, majd lelkileg jobbá válik, majd megtalálja, majd elveszíti, majd újra, és ájlávjú - ó, rili? - jesszforevör. A sorrend tetszőlegesen változtatható). A mai nap egy megtalálja, de mégsem az, elveszíti, de lelkileg jobb lesz, majd megint megtalálja, ájlávjú, de mégsem, de mindig van remény, azaz Elfújta  a szél.

Annyira meseszerű, annyira nagyok a kalapok, és jönnek a jenkik, és ég a város. A férfi hős, ugyanakkor esendő, nagyon jóképű és többször kiderül: jó csókol ("Scarlet, magát még soha nem csókolta így senki...). Kis félmosoly a kamerának a hetyke bajusz alól, és úgy törnek a női szívek, mint nyáron a napszemüvegem, mikor ráülök.

Szinte látom a nagy filmgyárat, a forgatások szüneteit, az elegánsan cigarettázó, pomádézott hajú Clark Gable-t, amint buta kis fruskáknak aláírást osztogat, vagy épp a róla szóló cikkeket olvassa fel neki az asszisztense. Ó, semmi kétség, külön 'best boy' van arra, hogy a cipőjét fényesítse. Igen, a Clark Gable-k és a Gary Cooperek így élhettek.

Sajátságos világ lehetett osztályrészük, melyben a női főszerepeket Vivien Leigh, Katharine Hepburn, Bette Davis, Loretta Young és még sokan mások játszották. Parfümös üvegek, cigaretta, kalapok és arany tárcsás telefonok,  fodrász és vérvörös rúzs, virágcsokrok és hódolók, apró üdvözlőkártyák, titkos találkák, és persze a folyamatos "nem kövérít ez a ruha? - "nem, művésznő, egész egyszerűen káprázatos".

Taxik, bemutatók, pompa és csillogás - a régi Hollywood nem igazán volt kíváncsi a kallódó emberek életére, nem akart nyomort mutatni, hatalmas díszletek és pompás jelmezek feledtették el a nagy világválságot, és azt, hogy valójában a moziba betérők -ugyanúgy, mint azóta - a színes illúziót fizetik meg. Mert kiéhezett a szemük.

Nos, ilyeneken lehet gondolkodni egy havas és esős februári napon.

a tévében, hogy az valami szörnyű. Komolyan mondom, a hajam hullik, mikor hallom a sok meghívott "szakértőt", xyz bivalykerecsendi kozmetikust, aki sminkes is (már legalább 4 menyasszonyt kisminkelt).

Szemezgetek a teljesség igénye nélkül:

A szem alatti karikák, mindenképp veseproblémára utalnak, ezért alapos kivizsgálás szükséges. Lósz@rt. Lehet vese is, de lehet örökletes is, hajlam, betegség, alváshiány...

A szem kora reggeli duzzanataira jó az uborka. Hogyne. Mindenképp kössünk még vizet oda, ahol egyébként is ödéma van. Persze... Az ubi egyébként szuper szemfrissítő, de a kora reggeli ödémát, püffedtséget nem hozza le.

Mindenképp belülre fényes, világos színt tegyünk a szemünk sminkelésénél. Akkor is, ha távol ülnek egymástól a szemeink, hisz egyébként sosem néznénk ki úgy, mint egy pörölycápa. Vagy akkor is, ha a szem belső felén gyér a szempillakoszorú, mint nálam - egy kis belső krémes hatású krémmel nagyszerűen tudom garantálni az ALIEN sztájlt.

A fehér szemceruza frissíti a szemet. Ezt nem is kommentálom.

Kontúrozz, majd rúzsozz - kb. 4-5 éve nem divat a kontúrceruza.

Az érzékeny bőrre jó a narancsos-tejfölös arcpakolás. Igen. A c-vitamin tuti kimarja így egyenesben, a tejtermékek meg híresen jót tesznek az érzékeny bőr(ön lévő apró kiütéseknek. Szinte éltetik azokat!)

És még sorolhatnám. Ez csak a mai nap termése volt, és még nincs 10 óra.

Néha nem jó. Most nem jó. Majd jó lesz. Hiúzfalván minden jó lesz, csak kitartás.Nem mindig az az erős, aki nekifeszül, és nem mindig gyáva az, akiről azt hinnéd, hogy gyenge. Nem mindig gyenge a gyenge. Tisztelet és megbecsülés. Riszpekt.

Vétel.

Rózsaszín tollboa, enyhén riadt szemű nyuszik egy szivecskés bögrén és "Ne felejcse(!) el megajándékozni szeretteit valentinnapra(!)!!!" - így, ahogy látod.

Nem felejtem el. No de mi jöhet szóba? Egymással üzekedő kisördögöket ábrázoló alsónadrág? Egy bolondos kis plüsscukiság, amint "I love you" feliretot tart a kezében? Szexis fehérnemű, bordó rúzs és nyomorult pornósfej-imitálás (szexi vagyok - Valentin-nap van). Grrr-grrrr-vadmacska. Vagy pocok. Mindegy.

És szeretnék szivecskés párnát (made in china)? Valami ajándékkönyvet (a legszebb szerelmes idézetek/egy angyal vagy számomra/bölcsességek minden hónapra címmel?). Tényleg ezt akarjuk?

Tényleg erre vágyunk?

Vagy csak kempingezni a nappaliban, akciófilmet nézni (csakazértsem romantikusat). Elmenni koncerte direkt másnap? Meglepni a másikat egy nyomott kis tibicsokival? Vagy ilyenkor ékszer kell? Vagy parfüm? Vagy...egyáltalán...a mi ünnepünk ez? Hirtelen lett egy ünnepünk, és nem tudjuk, hogy hogyan kell megtartani?

Vagy mindenki tudja, csak én nem?

 Kézzel írt szerelmes levelet szeretnék. Sütit és pezsgőt. Diavetítést. És leginkább: otthont. Vagy mittudomén. És egyáltalán...mit adjak???

Tanácstalan vagyok és elveszett. Megesik néha. Mindenki kerülhet bajba.

készültek. Bizony ám! Igazi profi, sminkelt modell lett az én drága férjem egy családi képsorozat erejéig. Készültünk rettenetesen, a fél lakást bepakolta kelléknek (2 kék IKEA szatyor, egy öltönyzsák, egy sporttáska és 3 másik táska), előtte manikűr, fodrász és arckezelés (utóbbit én csináltam. Ne tudd meg... Visított, mint a vett malac:

- Megölsz, asszony!!!!

- Maradj csendben, Kicsikém, mert...

- Jaj, ez fáj!!! Csíp!!!!

- Drágám, még csak egy felpuhító krémet tettem fel.

- Kiviszi a szemem a lámpa, ha belenézek.

- Ne nézz bele.

- Jaj, de szenvedek...

és így tovább. Majd a várva várt napon, a fotózáson természetesen mindent tudni akart, mi ez, mi az, mit tesz rá a hajára a fodrász, és az miért jó? És mi ez a kütyü? (amivel megmérik a fényt). És hova kell állni? (lehetőleg a nagy, szürke papírra). És miért van itt ez a lámpa? (mert az a főfény). És akkor minek a másik? (itt kicsit már szaggattuk magunkat, de a fotós még türelmesen válaszolgatott, magyarázott, ilyen box, olyan derítő, az meg csak simán egy zsinór. De az én Uramat nem olyan fából faragták ám, hogy csak olyan egyszerűen feladja, de nem ám - kérdez, amíg él! És most fogtok fotózni? (igen, és ne beszélj).

És eljött az a pont, mikor nem bírta tovább a fotós.

- És mi ez itt a lábam alatt? Ez a szürke papír?

- MIÉRT, NYOM??? KÉNYELMETLEN?

és ekkor mindannyiunkból, a 4 fotósból, a másik két modellből, a 2 sminkesnek készülő tanítványomból, a fodrászból, és belőlem is, egyszóval mindenkiből kitört a nevetés. És immár sokadszorra rájöttem, hogy semmi másra nem cserélném a munkámat. A nevetős fotózásokat, a nagy ötleteléseket, azt az érzést, amikor érezzük, hogy jó képek fognak készülni, és ez egy nagyszerű anyag lesz. Táncolunk, nevetgélünk, közösen eszünk, néha van gitár is, néha -meglepő módon- még dallam is, mégnéhább:) még ének is, tigris...

Vogue és tábortűz.

Komolyan vesszük a komolytalankodást.

Értelemszerűen a képen nem a férjem látható. Csak a szürke háttér ugyanaz.

a pillanat: belefáradtam a télbe. Ebbe a nem-is-igazi, szájgörbítős, szomorú, ködös és borús télbe, ahol nem hóangyalka van és rumos puncs meg szikrázó hegyoldalak, hanem latyakos körút, cipőellenség pocsolyák és arcszárazság. Érzem, ahogy az egész szervezetem, a bőröm, a csontjaim, a lelkem hisztizve toporzékol egy kis napfény után, komolyan mondom, még a tavaszi szénanáthát is várom. Így csak punnyadok. Alszom, mint a mormota és a kültéri testmozgást igyekszem a kutyasétáltatásra redukálni. Imádnám, ha amolyan hejehuja téli lány lennék, de fájdalom, nem vagyok az (leszámítva a Karácsonyt). A jövő héten Medve mégis elrángat a műjégre, még egyszer, utoljára (részemről először, én sokkal inkább a csónakázós Fiona vagyok, mint a koribajnok Barbie), és akkor lesz kapsz, csúszhatok Hókirálynő módjára.

Jaj-de-várom-ó-de-lelkes-vagyok.

Egy apró kiegészítés: a hajamat majdnem befontam, mire egyenként felragasztgattam az alábbi modell szempillájára a tollakat. Ja, és a száját ilyen színűre festettük, ez ne utómunka, retusmanci...

Egyszóval (3 szóval): ki sem látszom mögüle. Hála az égnek, a társaság jó, jók a pogramok is, csak hát komolytalankodunk egyfolytában, kérem szépen és irgumburgum meg kólagép. Persze csak ha az összes ujj megvan. Három + egy fotós, nagy nyüzsgés és modellek, modellek, modellek. Pizza és saláták, Tankcsapda és Beatles. Mikor mi...

Egy kis ízelítő:

dobozban is és feltéve is az Art Deco-nak a mineral sorozata!!! A szemhéjporokból elsőre a csillámos ébenfekete tetszett, de a lila és a burgundi sem rosszak, és van még aranyfényű zöld meg smaragd, meg...meg...meg....meg még egy rakat szín. Múlt héten vettem meg a feketét, de sajnos - csakis szakmai megfontolásból, ugye- vissza kell majd mennem a többiért is.

A hétvége egyébként csendesen telt, két egész napos fotózással, 3+1 fotóssal, vámpírfiúval és porcelánbabával, fekete neccharisnyás, lakkbőr fűzős menyasszonnyal, meg dróthajú csodababával. Remélem hamarosan lesznek képek.

Szóval semmi extra, csak a szokásos:D

Jaj, és még így a végére egy apró levélke.

Kedves bringások!

Minden tiszteletem a Tiétek, hogy a légkörünket és bolygónkat kímélve nem rakjátok a hátsótokat egy autóba és pöfékelitek végig az Andrássyt. Ez nagyon szipiszupi, úgy is mondhatnám, hogy tutkófrankó, ugyanis véditek a levegőt, és nekem is marad parkolóhely. Én cserébe vigyázok Rátok: odafigyelek a bicajosokra, nem megyek el 5 centire Tőletek hatvannal, hogy lottózzak, háthe leestek, és igenis odafigyelek a kanyarodásnál, meg a mindig a sárga úton bicajvonalakra.

DE! (és ez egy nagy de!)

Nagyon szépen megkérnék minden olyan bringást, aki olvassa, és érinti a kritika, hogy

1. Szokjanak le arról, hogy a járdán közlekednek, méghozzá nem az úttest felé eső részen, hanem a házakhoz közelin, mert így a kapualjból kilépve előfordult már (és nem egyszer), hogy vagy engem ütöttek el ("jaj, nem láthattam be a kapualjba, hogy most fogsz kijönni...."), vagy a kutyámat ("bocs, sietek, ugye nem lett baja"). Ha egyszer lesz gyerekem, és őt fogja valamelyik elcsapni, akkor tuti, hogy leszedem a cangáról, és ráfekszem. És abba belehal, mert a 90 napos fogyókúra ellenére még mindig nem 34-es a méretem.
2. Továbbá arról is szokjanak már le, hogy este kivilágítatlanul közlekednek. Ez történt tegnap. Csendes, jobbkezes kis keresztutca, bepislogtam, hogy látok-e kocsi fényszórót a parkoló autók mögött, nem, oké, "hajrá, Nyuszkó, menekülj", majd hirtelen a semmiből felbukkan egy kétkerekű, és én csak a csikorgó fékre emlékszem, meg a gúnyos "te rohadék! kisanyám, azt hiszed, azért mert kocsival vagy? hülye pi%"*a!!"

Annyi lélekjelenlétem volt, hogy kiszáljak. És nagyon csendben, halkan csak annyit tudtam kipréselni, hogy: "Te idióta! Miért nem vagy kivilágítva este 8-kor? Vagy fényvisszaverő mellény? Vagy valami???? A belvárosi forgalomban? És ha elütlek? Én megyek börtönbe? És még Neked áll feljebb? NORMÁLIS VAGY? (itt már zokogtam).

Úgyhogy kedves idegen, aki még ezután is rikácsoltál, szitkozódtál, azt kívánom Neked, amit az egyik kedves barátnőm szokott az ellenségeinek: SZARJÁL SÜNT!

Ó, igen, lássuk be, mi nők kevéssé vagyunk racionálisak. Néha úgy érzem, egyenesen be vagyok oltva racionalitás ellen, és - a többi nővel ellentétben, akik folyamatosan roppant fontosak, elfoglaltak és rendkívül tudatosan élik az életüket - az én életem sokszor csak csillogós szemhéjporok és rózsaszín flitterek körül forog. Azt vettem észre, hogy elég sok barátnőm ilyen. Az egyik nagymenő bankmaca barátnőm rugós, asztelre nyomós, onnan elpattanós zöld békával relaxál. És rózsaszín, kisvirág formájú cetlikre jegyzetel. És a csúcs rendezvényszervező? Aki stikában minden játékot kipróbált, amit a hatalmas céges családi nap gyermekmegőrző részlegébe rendeltek...

Talán pont ezért a barátaim. Gyermekdedek vagyunk, és -a kötelezettségeink teljesítése után- infantilis, valóságtól elrugaszkodott, álomvilágban élő... fejezd be, ahogy akarod.

Vannak kényszerképzeteim is, minden bizonnyal. Szentül hiszem, hogy ez étkezés nem puszta kalóriabevitel a túlélésért, hanem élvezet, és igen, arra is meg mernék esküdni, hogy a fánkok tetején a tejszínhab pontosan olyan, mint egy Polly Pocket Himalája (a velem egykorúak még emlékeznek a Polly Pocket minibabák körüli kultikus hisztériára). Sajnos az is eme rendkívül hosszú bűnlajstromra teendő, hogy mindig leeszem magam és képes vagyok bárhol, bármikor hasraesni.

Én ostoba, meg mernék rá esküdni, hogy nem ciki zokogni a Mackótestvéren és hogy nem azért tartom be a szavam, mert beperelhetnek, hanem azért mert az én szavam, és megigértem.

Őszintén gondolom, hogy nem jó dolog másokat becsapni, és hogy csak a kemény munka hozhatja meg az igazi sikert. Fejemet rá, hogy minden nőnek joga van gyerekfarsangra gyártott tündérkoronát és mű-marabutollas varázspálcát vásárolni és gyorsan elfelejteni a csekkeket befizetés után. Úgy értem, rapid üzemmódban letudni a kötelességeket, és utána újra buta libaként úszni a madártej áradatban. A cukorszirupot ugyanis nem kedvelem.

És akkor is szeretem így az életem, ha időről időre szembesülök vele, hogy álomvilágban élek. És még akkor is jó, ha a hozzám legközelebb állók sokszor nem értik. De én minden olyan pillanatért hálás vagyok, amikor nem pukkasztják ki a buborékot körülöttem.

Punktum.

megérdemli, hogy essen (még) néhány szó róla. A shea vaj a shea fa terméséből nyert természetes zsíranyag, kiváló hidratáló (pótolja a vizet), tápláló (pótolja a zsírt) és vízlepergető (ööö...ki gondolná? lepergeti a vizet) hatása van. Mindhárom iszonyat fontos ebben az alattomos, "naposnak néz ki, de fagyos, mint állat" időben. Maga a fa egyébként Afrika középső területein elterjedt, és a fedőneve (ahogy még ismerheted) karitéfa, vagy karité vaj. Ugyanaz a kettő. Kicsit sárgás, csontszínű, viszonylag sűrű paszta, amit egyébként meg is lehet enni, a kakaóvajat szokták helyettesíteni vele a cukrászatokban. Előnye még, hogy szájra is kenheted meg kézre is: előbbinél az előnye, hogy nincs gusztustalan íze, utóbbinál meg, hogy hamar beszívódik és nem marad zsíros. Ekcémára, különböző horzsolásokra és brutál kiszáradt lábra is jó, szóval Lányok, hajrá-hajrá.

És egy extra tipp: akár shea vajat, akár kakaóvajat (gyógyszertár) veszel, egy apró, gyűszűnyi kis tégelykében (kb 3 ml) keverd össze vaníliaaromával. Olyan ajakápolót kapsz, hogy úúúúúúúúúúúúúúúú meg áááááááááááá. Csak keveset keverj belőle, tartósító nélkül úgy egy hétig bírja.

Észrevetted már, hogy nem azok a dolgok tesznek egyedivé és megismételhetetlenné, amit a boltban megveszel, hanem azok, amiket innen-onnan gyűjtesz? Megmarad, megöröklöd, elkészíted...

Gyerekkorodból hozod a kis lencsefülbevalót, elteszed a régi karácsonyi kísérőkártyákat, és a határidőnaplódban van egy régi családi kép. Talán pont a nagypapáddal, vagy az első kiskutyáddal. Valószínűleg kisgyerek vagy még a képen (olyan édes...) és nem tini (dauerolt haj, fortunás frufru és szaggatott farmernadrág).

Bőrszíjról lelógó, fém kismackó és hintaló a könyvjelzőm. Szeretem a nagymamám gyűrűjét: régi, nagy, áttört csipke mintás darab. Régi szakácskönyvek és egy fametszet ami a nagymamám konyhája előtti falon volt. Egész kollekcióm van jávorszarvasokból: semmire nem jó, de olyan helyes kis pofájuk van!

Van a kincsesládában keresztszemes hímzéssel készített ellenőrzőtok, meg hímzett kicsi terítő (sosem felejtem el, hogy az első próbálkozásomnál Édesanyám hosszú perceket töltött azzal, hogy a kék mackónadrágomról kisollóval lebontsa a nagy művet. Kompletten odahímeztem a térdemhez - végülis nem mondta senki, hogy fogni kell...). Bár nem divat, de szeretem a virágos anyagokat, menthetetlenül viktoriánus a lelkem, és remélem, hogy egyszer még divatba jönnek, így nem dobnám ki soha azokat a kis darabokat. Ugyanígy örök menedéke lettem régi gyöngyöknek, működésképtelen óráknak és egy ezüst töltőtollnak, aminek ugyan már eltört a hegye, de ki tudja honnan van, lehet, hogy szerelmes leveleket is írtak vele!

Képeslapok és régi könyvek, a nagymamám parfümös üvege és egy horgolt rózsa. Szaténszalaggal díszített mobiltok és egy Medve-nagymama szeretetéből kötött kesztyű...

Soha, sehol, semmilyen boltban nem megvásárolható. És nem kidobandó. Vállalom, kacatos vagyok. De inkább legyek furcsa, minthogy ne legyenek emlékeim.

Meg-, körbe-, szanaszét-, be-, ésatöbbiésatöbbi-,  jártuk Prágát. Csodaszép város, még így, hóban és fagyban is... Medve is és én is most voltunk először, úgyhogy volt mit nézni: Óváros tér, meg Vár, meg katedrálisok és óratornyok, sörözők és jobbnál jobb éttermek (hiába, na, a férjem szeret is és tud is élni), a prágai villamosok és a régi kis utcák, terek, ódon macskaköves - girbegurba - néhány sör után mozgó:) sikátorok. És persze Mucha és Dalí, meg régi, az 1900-as évek elejéről származó játékok tárlata a történelmi Várnyegyedben... Svejk és Kafka, sör és csülök, Swarovski és borostyán, száz szónak is egy a vége: amit 4 nap alatt látni lehetett, azt mind megnéztük. A napi 12-13 óra gyaloglásban egyetlen dolog volt elviselhetetlen: a hideg. Basszus, évek óta nem éreztem még ilyen hideget az arcomon, csípett, mart, ha levegőt vettem, megfagyott a légcsövem, ha sálat tekertem a szám elé, akkor úgy néztem ki, mintha feltettem volna a sikoly-maszkot, ugyanis kicsapódtak a kis jégkristályok a sálra. Borzasztó, embertelen, sírós-panaszos eeeejuhnyem hideg volt. Dupla harisnya, zokni (vágyölő típusú, térdig érő, csíkos), alsószoknyás vastag szoknya (komolyan mondom, a szoknya -ha van alsószoknyája- melegebb, mint a nadrág), felülre 4 réteg és sál-sapka-kesztyű. És körülbelül a második nap jöttem rá, hogy a kicsit vastagabb hidratáló krém, amit vittem, az kábé annyit fog használni, mint szülő nőnek a pesszárium, úgyhogy fel lett dobva a labda: valahol krémet kell venni, méghozzá olyat, ami természetes, nedvességpótló, zsírpótló (hidegben olyan lesz a zsíros bőr is, mint a csiszolópapír), véd, ápol, puhít... És ekkor a Várban, az apró, színes házakból álló Arany utcácskában megpillantottam a tökéletes megoldást: tiszta sheavaj. Mindazt tudja, amit leírtam, ráadásul nem büdös, helyes kis fémdobozban árulják, jól kenhető, és csodát tesz a bőrrel ebben a hidegben. Itthon az Occitane-nak van ilyenje, érdemes egyet beszerezni, mert azért itthon sincs olyan nagy meleg...

Tegnap cirkuszban voltunk, isteni volt nosztalgiázni, egy kis családi érdekeltség miatt a fél gyerekkoromat ott töltöttem a cirkuszi öltözőknél, az elefántok istállójánál és jártam próbákra meg néztem az artistákat bemelegítés közben. Szóval lényeg a lényeg, tegnap elmentünk, ismét ott voltam, megint néztem hátul a művészbüfénél a kínai artistanőt melegíteni, és megtudtam azt is, hogy újabban a légtornásznő is hamburgert eszik és a zenészek ultiznak két előadás között. Arra most nem térek ki, hogy közelről néztem a színpadi sminkeket, és hogy milyen csodákat láttam... erről majd máskor.

Szóval perec meg sós mogyoró (régen négercsók volt, ma nem lehetett kapni), indul az előadás, és van ott minden, bohóc meg artista, meg tornászlány, meg légtornásznő, akrobata, meg monumentális(nak szánt) táncshow. Mi a második sorban ülünk, és bámuljuk a drótkötélen táncoló cseppnyi kínai lányt, emberfeletti, amit művel, ilyen nincs is, még létrát is tesz a drótkötélre, arra is felmászik...

És hazafelé a kocsiban is ecseteljük:

...és még egykerekű bicajjal is végigmegy, egyensúlyozik, és a bicajon fejen áll és kézzel hajtja, szóval embertelen, fantasztikus, na, Medve ezt csináld utána!

Majd beszállunk a liftbe, összedugjuk a fejünket, mosolygunk egyet és rikkantunk, hogy világszááááááááááám, és ekkor...és ekkor...és ekkor megáll a lift. Pont a második és a harmadik emelet között félúton. Bármelyik gombot nyomod, semmi, meg se moccan. Eltelik fél perc, és még mindig nem. Egy pillanat alatt felmérem a helyzetet, egy imádott régi bérházban vagyunk, ami annyit tesz, hogy a lakások belmagassága 4 méter körül van. Plusz a födémek. Plusz a földszint, a maga 6 méterével. Szóval egyészen pontosan...&v@@**a magasan vagyunk. Csengetünk (vész esetén nyomja meg a "vészcsengő" gombot), semmi. Nulla aktivitás, mindenki azt hiszi, hogy valaki más amolyan "csengetős műsort" néz a tévében. Sebaj, mi a házasság szent kötelékében, jóban-rosszban...majd kimászunk!-ragyog fel a férjem arca. Kinyitjuk belülről az fülke ajtaját, próbáljuk az aknaajtót is (figyeled, hogy kiművelődtem liftügyileg?) kinyitni, ami persze nem megy, merthogy biztonsági záras. Ha meghibásodás van, nem nyílik. Szóval nem mászunk, és nem lesz világszám.

-Nyuszkó (az én vagyok), van nálad telefon?

-Nincs. Nálad?

-Lehet. Megnézem.-  (????????????? zárójelben megjegyzem, akkor nem mondtam a helyzetre való tekintettel, de mi az, hogy LEHET? Ő a férfi, helyesebben a F.É.R.F.I. , ergo kombinált kommandós-és túlélőkészletnek is lenni kéne nála, biztos ami ziher!!nem???)

Volt nála telefon. Nagyon nyugodt hangon felhívta a liftes cég s.o.s. helyzetekre megadott számának üzenetrögzítőjét(!) és kifejtette, hogy ha van kedvük, akkor akár ki is szabadíthatnak minket a liftből. Majd letette a telefont, hívta a szomszédot, hogy riadóztasson valakit és szedjen ki minket innen. Majd vártunk.

Ott a álltunk, a kis fényes fülkében, és vártunk.

Ami nem jutott eszembe:

• Kimászni. Elképzeltem, ahogy a nagy, harisnyás seggemet húzza fel a ház valamelyik lakója, miközben hason csúszva, hernyómozgással kitolom magam a 3. emelet folyosójára. Belegondolni is rettenet.
• Pánikba esni. Hideg nincs, fény van, ott a férjem, mi kell még?
• Liftben szexelni. Ott volt ő is, ott voltam én is, minden körülmény adott volt, de csak vihogni, beszélni meg félni volt erőm, máshoz nem. Ő meg a kiszabadulással volt elfoglalva (MedveRambo). Ezek után nem hiszek azoknak a filmeknek, ahol a liftben rekedteknek a forgatókönyv írója "kiutal" egy kis ungabungát. Nem életszerű.

Ami eszembe jutott:

• Be fog pisilni a kutya.
• Én is.
• Az "Igazából szerelem" film első mondatai...tudod, mikor becsapódnak a repülők a tornyokba és az ott lébő emberek telefonhívásai nem a gyűlöletről, hanem a szeretetről szólnak, stb., stb., úgyhogy biztos, ami ziher, elmondtam a Medvének, hogy ő életem megszépítője, és most meghalunk, de nagyon szeretem, és szerettem volna, ha ezt tudja, hogy ő a mindenem, és az én kis (nagy) csillagom, és egyébként is, hallgasson végig, mert ezt a filmekben is így szokták.. (és itt azt hittem, hogy a., leüt, hogy bekussoljak végre b., elsírja magát, hogy ilyen hülye neje van)
• Éhes vagyok. És van otthon rakottkel.

Majd döccent egyet a lift, és kialudt a világítás. Összekapaszkodtunk, és egy halk "szeretlek" után...ott álltunk a sötétben és vártuk, hogy mi lesz. A gondnok időközben  elkezdte kézzel-csőrlővel (wazze egyenként sem vagyunk kicsik, de együtt úgy csapódtunk volna be, mint valami rakéta, a gondnok meg nem nagydarab, inkább olyan Woody Allen típus) leengedni a liftet. Lassan, csigalassan elindultunk lefele, és mikor láttam a 2.emelet (El Dorádó) táblát, akkor megigazítottam a hajm (igen, TÉNYLEG ennyire szánalmas vagyok), mert tudtam, hogy megmenekülünk.

Lelki szemeim előtt láttam, hogy kiszállunk a liftből, és mint az Armageddonban a hősöket, úgy fognak minket ünnepelni, mert kisereglik az egész bérház a kis hősök (Medve+Nyúl) tiszteletére, welcome home füzérek, frissen sült pogácsa, lengő batisztzsebkendők és nyakbaugrás, de jó, hogy megmenekültetek, Hjúszton, megcsináltuk....

De nem. Csak a szomszéd srác várt minket.

-Megvagytok?-kérdezte kedvesen.-Akkor megyek is, jó éjt.

Mi meg megköszöntük a gondnoknak a csőrlőzést.

- Biztos befagyott a liftzsír, azért nem ment.

- Ja, biztos...

Sosem örültem még ennyire rakottkelnek. Meg  annak, hogy nem lett világszám.

Fogadnék rá - jó eséllyel- hogy fogalmad sincs, melyik kékről is beszélek. Hidd el, ha nem ez lenne a munkám, nekem sem lenne, már a név is olyan idióta...petrolkék. Első körben a névről valami Aerosmith videoklip jutna eszembe a '90-es évekből, tudod, Liv Tyler bőrnaciban, vállalhatatlan színűre festett szájjal, és ám krééééééééééézi-krééééééézi. Remélem, ha a rúzsára nem is, de legalább a jóképű traktoros gyerekre emlékszel. Akkor (a '90-es években, tinikorunk hajnalán) voltak divatosak az olajos-acélos, durva hajópadlós boltok, mindegyik nagyon trendi volt és úgy nézett ki, mintha egy amcsiból (hö!!) ideszakadt barkácsbolt lenne. És vártuk, nagyon vártuk, hogy a Coca-Colát hörpintgető ablakmosó görög isten valahol megjelenjen...

Vissza azonban a petrolkékhez: nem. A petrolkék nem ilyen. Nem is a '80-as évek benetton-zöldje, de mégcsak nem is egy tompa, piszkos szín, nem, a petrolkék valami megfoghatatlan. Nem kommersz. Nem szokványos. Nem is tudod hova tenni. Homlokodra csapsz, hogy igen, ismerem ezt a színt, de nincs ilyen ruhám. És sminkem sem. Van benne valami nagyon távoli, nagyon arisztokratikus. Nagyon pávás. Hófehér teáscsészék szélére tudom elképzelni, vagy egy ezüst töltőtoll tintájaként. Finom hölgyek hímezhettek vele pávaszem-motívumot. vagy apró virágokat. A szabók úgy 150 éve nehéz, taft vagy selyemruhákat készíthettek ilyen kelmékből, fényes, szikrázó gyöngyökkel. A petrolkék nagystílű, nagyvonalú, önmagában öltöztet. Nem játékszín, tudni kell viselni. Olyan, mintha felülről néznél a tengerre, zöldes, kékes, nagyon mély, misztikus. Meg kell fejteni, de megéri, hidd el...

Szép barna szemhez, de kékhez is. Próbálgasd, tényleg szuper!

kívánhatnék magunknak 2009-re? Jön a válság, most még jó, de mi lesz? Nem tudjuk. Én ezért most kívánok:

Egészséget. Testi-lelki egészséget mindannyiunknak. Tudatosabb főzést, nem ellógott szűrővizsgálatokat, megtervezett kikapcsolódást és mindenképp több mozgást. Az egészséged nem (csak) a tiéd -erre azóta jöttem rá, mióta Medve van. Nem, nem egyedül az ő dolga, hogy beteg-e vagy sem, hogy hazajön-e vagy sem, hogy hogy vezet és hogy mennyire vigyáz magára. Az enyém is. És hidd el, a Te egészséged sem csak rád tartozik, hisz van családod, szüleid, szerelmed, gyermeked, kedves barátaid, akik várnak, féltenek, és akiknek romokba dőlne  a világ nélküled.

Mosolyt. Mosolyogj, mert van munkád, mert vicces filmet láttál, mert eljutsz az állatkertbe megnézni a kicsi orrszarvút. Mosolyogj, mert lesz majd tavasz, mert lesz nyár, és ha tengerpartra nem is lesz majd most zsé, ne csüggedj, a Velencei-tó és a Balcsi még mindig közel lesz, és a hűtőtáskás barack meg a szalámis zsemle is nagyon jól fog esni. Ha úgy alakulna.

Boldogságot. Mert felhívott vagy mert nem hívott (bizonyos esetekben az utóbbi is nagy öröm tud ám lenni). Légy boldog, mert sikerült: levizsgáztál, befejezted, vagy épp felvettek, vagy pozitív lett a teszt, és ott az a nagyon várt 2 csík a fehér pálcikán. Sikerült jegyet foglalni arra az előadásra és az antikváriumban lehet kapni a rég áhított szakácskönyvet. Kész az első csokis muffin és megtaláltad a régi töltőtolladat, amihez van még elfekvőben 4 patron lila tinta. Szivárványt láttál, meg kéményseprőt, és gyorsan halad a sor a postán. Nem lett öngyilkos az aranyhalad.

Szerelmet. Igazi, őszinte szerelmet, ami akkor is az, amikor beteg vagy, meg akkor is, ha bombázó. Gondoskodó, törődő, nyugodt, kiegyensúlyozott szerelmet, reggeli csendes ébredésekkel, gyertyafényes kakaózással, nagy sétákkal és megható, könnyes pillanatokkal. Apró, papírfecnikre írt üzenetekkel és lelket összeszorító, nagyon várt e-mailekkel.

Anyagi biztonságot. Hogy ne fájjon semmi után a szíved. Hogy tudd élvezni, amiért megdolgoztál. Hogy tanuld meg végre felismerni, mi az, amire igazán szükséged van, mi az, amire igazán-de-nagyonóriásira vágysz, hisz csak az fog igazi örömet okozni. Legyen az egy nyelvtanfolyam vagy egy szép rúzs, egy nagy adag rózsaszín vattacukor vagy egy szép cipő, nem számít. Egy a lényeg. Ismerd fel (végre valahára, reklámoktól független), hogy mi az, ami csak pénzköltés, és mi az, ami valóban ajándék, és azt add is meg magadnak. Ne köss kompromisszumot, mostantól ne: a majdnem az, az nem az.

Ünnepeld magad. Ünnepeld az életet. És ünnepeld 2009-et is, mert megérdemli. No meg aztán ez is olyan, mint az emberek, ha mosolyogsz rá, talán visszamosolyog...sosem tudhatod;)

Szilveszteri különkiadásokat ígér a tévé, jönnek a bakik, a wekfilmek, a vágatlan anyagok, a nagy esések és a cikis helyzetek.

Voltak ilyenek nálam is.

Például, mikor még két éve egy divatfotózáson  Kucsera Gábortól hajnalban csicseregve megkérdeztem, hogy szabadidejében sportol-e... és ha igen, mit? És az jó, a kajak, mert ott lehet nézni a kismadarakat ahogy úsznak a nádasban. Majd felviláosított a fodrász, hogy a Kucsera Gábor kajak világbajnok, és jelenleg a pekingi olimpiára edz. Bekussoltam. Vagy mikor kompletten hasraestem az egész sminktáskával, be a fehér háttérbe, kiborult minden, és mindez miért? Mert egy bojtra azt hittem, hogy kisegér. Megesett, hogy a vendég esett le a székről, úgy be volt rúgva szilveszterkor. Volt, mikor tehetetlenül álltam, mert "az alapozót utálom, a szemfestéktől viszket a szemem és a rúzs meg nem én vagyok. A szempillaspirál meg ne legyen csomós"- és én nem tudtam, hogy most mit is tegyek.

A csúcsok csúcsa azonban egy playboy fotózás volt, mikoris el kellett mennem pisilni, és pisilés után a szoknyámat véletlen betűrtam a harisnyába, és így felgyűrt szoknyában, harisnyás seggel sürögtem-forogtam kábé 20 percig, míg valaki megsajnált, és közölte velem a tényt, hogy nem az én habtestemre kíváncsi a fotós...

értelme vásárolt. Karácsony előtt voltunk pár nappal, de már azután, hogy megvettem volna a csodasép petrolkék szemfestéket (erről majd később), szóval még a bejgli-és ajándékbontás előtt, mikoris hazajött és bejelentette: vásároltam, Nuyszkó. Csillogott a kis szeme, egészen izgalomba jött. Levette a kapásból-5 év-szigorított-fegyház sapkáját és széles mosollyal hozta a kincseket.

A Férjem ínyenc. Ritkán, nagyon ritkán vásárol (pasi), de akkor a legutolsó szempont az ár (annyira ritkán vásárol, hogy meg is teheti). Olyankor élvezi a vásárlást. Apró, soha nem látott kincsesbányák a Váci utcában, a Párizsi-Udvarban, finom kelmék, csodás papírok és ritka könyvek. Jól hangzik, nem?

Könyvet vett. A bevezetésnél még lelkes voltam ("nyolc éve néztem ki, le volt árazva, csodajó, nagyon vágytam rá"), majd épp csak nem trombitált, mikor előhúzta a két könyvet.

Kapaszkodj meg, életem pasija vett egy izlandi és egy zulu nyelvkönyvet. Megismétlem: izlandi és zulu. Igen. Zulu.

Nem csodálom, hogy békésen megvárta őt 8 éven át és senki nem vitte el.

Épp el akartam kezdeni a "minek vetted meg, semmire nem fogjuk használni" monológot, mikor átfutott a fejemen egy csomó "már megtettem". Például egyszer, még dühöngő fiatalságomban egy szakítás után vettem egy marcipán nászpárt és leharaptam a fickó fejét. A figura is szőke volt, mint az ex, bosszút is álltam (muhahaha). A marcipánt meg szeretem.

Vagy például hihetetlenül vágyom egy pillangós gumicsizmára. Lehet aró virágos is,, egykutya. Csak épp sehol nem lehet kapni.

Vagy most a legújabb lövésem, hogy mackós profi szájfényeket rendeltem Olaszországból. A készelt fogyóban volt, és hát a sminkesnek is kell a szórakozás...

És hát lehet élni, de minek? egy olyan kenyérpirító nélkül, ami édes kis Hello Kittys "vajalávalókat" csinál nekem reggelente.

Vagy a teljesen használhatatlan Swarovski telefondísz...

(Totálisan kimerítettem  vagy-gyal és és-sel nem kezdünk mondatot szabályt. Ennél jobban nem tudom, hiába is próbálkoznék).

 A képet elnézve  összességéban tehát elmondhatjuk, hogy mindig hasznos, ha zulu nyelven meg tudod kérdezni, hogy "Elnézést Uram, szabad megkérdeznem, mennyi az idő?", vagy "Egy kétágyas szobát szeretnék 2 főre, három éjszakára büféreggelivel." Ha bármikor ilyen helyzetbe kerülnél, ne habozz, írj, és megkeresem, hogy hogy kell mondani. Hisz ott a könyv a polcon, csak el kell nyúlni érte... tiszta hasznon... nagyon megérte az árát.

a hétszázhuszonnyolcadik. No sebaj, azért a lelkesedés töretlen. Erre a kis gyöngyszemre a karácsonyi kedves-és muszájajándékok utáni rohangálás közben leltem rá. A muszájajándék fogalmát szerintem nem kell boncolgatnom (jaj mit vegyek neki, valamit KELL, kiskarácsony, mi? _grr&@***kldklkfncmrr@&clk!!!)

Calvin Klein követte el és Delicious Pot fantázianévra hallgat, serintem csodacsini és megy az új, barna búrámhoz.

Azért már készülök a Karácsonyra, meg fenyőillat, meg potpourri (ma kaptam egy tündéri kis kézzel készített illatosítót egy kedves vendégemtől, isteni ötlet. Kicsi zsákocska és fahéj meg szegfűszeg van benne, most az egész stúdiónak boldogkarácsony-kiskarácsony-kisültemár illata van.

Határidőnapló - Medveajándék - Kristályos medál - Anyuci-részajándék lázban égek. Rajtuk kívül nagyjából megvagyok mindennel.

A következő blogbejegyzést -mint tapasztalhattam- egy férfi sosem értheti meg. Magellán elhajózott új kalandok után, Erasztothenész i.e. 200-krül megmérte a Föld kerületét (és nem is tévedett sokat!), Szent-Györgyi Albert mesterségesen előállította a C-vitamint, Armstrong a Holdra lépett, Coco Chanel új  magasságokba repítette a divatot. Mennyi kísérletező elme, milyen csodálatos mérföldkövei az emberiségnek! Új kalandok, új utak, soha nem látott vidékek, ismeretlen területek...

... nem viccelek, ezekkel győzködtem magam, mikor 12 év szőkeség után csokibarna lettem múlt csütörtökön. Fényes, sötét csokibarna. És felpezsdült a vérem: minden túlzás nélkül állíthatom, hogy új távlatok nyíltak meg előttem!

• anélkül használhatom a kékeszöldet a szememre, hogy szibériai prostinak tűnnék
• soha, senki nem fikázhat többé, miközben parkolok, hogy "NNNa, a szőőőke...ccccc..."
• helló, lila szín!
• csillogós rózsaszín szájfények tonnáit kenhetem a számra Barbie-feeling nélkül
• a kristályos hajcsatok végre látszanak a hajamban
• gyönyörűszép kékeszöld szemem lett, definiált peremszínnel és egyértelmű belépőszínnel (ezt a drága sminkes tanítványom egyértelműen vágja majd. Mármint nem a szaruhárnyámat, hanem hogy miről beszélek).
• Medve úgy érzi, hogy új csaja van.

Szóval új haj, új távlatok, új élet, és hát nem maradhatott el a  nagy leleplezés, a tádááááááááááááám sem. A következőképp zajlott: karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, én kissé becsápolva (még vállalhatóan), sapka a fejemen, meglepi alatta (barna séró).

És akkor levettem a sapkát.

- Tetszik?

- Mi?

- A hajam.

- Nyuszkó, mondtad a telefonban, hogy barna, ja, igen, barna. Tetszik. Kérsz még valamit enni?

- Nem, de most figyelj a hajamra, tényleg tetszik? Milyen? Nem túl sötét? Jó az árnyalat?-itt egy ideg megrándult az állán- Biztos jó? Nem öregít? Nem fakítja szerinted szerinted sem a természetes színeimet?- itt már az egész álla rángott.

- Nem, illetve igen, de nem úgy. Vagy most mi a kérdés? Szóval nagyon szép Nyuszkóságos, komolyan. Nekem mindenhogy szép vagy!

- De tényleg jó? Hátulról is tetszik?

- Nyúlságos, jó a séród, akadjunk le a témáról.

- Ezt Te nem érted - prüszköltem magamból kikelve, majd úgy döntöttem vázolom a férjemnek a döntés súlyát és az újítás mértékét. - Ez olyan, mint mikor Picasso belekezdett a kubizmusba!!!

Mivel nem tudok hanghatásokat csatolni, így  megpróbálom érzékletesen leírni, ami történt. Nevetett. Hahotázott, vinnyogott, folyt a könnye, muhaházott. Majd odaforfult, megpuszilgatta a homlokomat, megborzolta a hajamat, átölelt és azt mondta:

- Gyere, Te KUBIZMUS, menjünk haza!

Igen, már hagyománnyá vált, hogy Karácsony környékére mindig kitalálok valami akciót. Mondjuk idén már most rosszul érzem magam, olyat fogok tenni januárban, amit nem tettem már 2 éve: árat fogok emelni.

Ami egyfelől jippijéééé, másfelől nem annyira jippijééé.

No mindegy, a karácsonyi akciós agyszikráztatás során idén ezek jutottak eszembe:

• Az egész napos, 2 fős sminktanfolyam 25.000 Ft-ba fog kerülni (ez fejenként 12.500.-)
• Karácsony utáni formábapasszírozó program, ami egy testmasszázs nyirokserkentéssel, tekercselés és egy méregtelenítő testmaszk 11.500.-
• Almás-fahéjas átmelegítő testmasszázs (60') 4.700.-

Mindhárom jó ajándéknak is.