Minden, ami...

... és összehajtogatjuk a kimosott télit, kitisztíttatjuk a kabátot, és a hótaposó is elmegy nyári álmot  aludni. Én pedig évről évre minden tavasszal rájöttem, hogy húúúú a mindenit, nagyon sok ruhám van. (psszt, csak csendben, Medvi meg ne hallja...). Szoknyák, felsők, fürdőruhák, cipők, szandikák és könnyű nadrágok.

Ez a múlt.

A jelen pedig:

...van valami végtelenül demoralizáló abban, hogy ha úgy csoportosítod a ruháidat, hogy

• jó rám (ez XXXXXXXXXXXXL-es mérettől a csillagos égig)
• nem jó rám, de elteszem, mert egyszer még jó lesz talán-talán-talán (és már ez is a 42-es méret)
• nem jó rám, és sohaabüdöséletbenemleszjórám, a kurvaéletbe (és odaadom a tesómnak. Akire nagy.)

Ez a jó a sminkben (meg a táskákban), én mindig mondom: nem lehet kihízni. 

Tegye fel a kezét, akinek élete első sminkszerei között nem volt egy tégely avonos barnító gyöngy? Oké, lehet, hogy neked nem volt, de mindenképp tudod, hogy mi az, ugye?

No, összegyűjtöttem 3 (szerintem) szuper sminkterméket az avonból. 

1. Glazewear szájfények. Az Intense sorozat nem annyira jött be, de a Glazewear Shine és a Glazewear Sparkle mindenképp. A Shine-ból a Pink Watermelon örök kedvencem - feltéve egyáltalán nem olyan durva, mint ahogy a katalógusban kinéz. Olyan igazi dinnyeszín, nem piros, nem pink, nagyon szép, tényleg.

2. Jillian Dempsey professzionális szemceruza. Jó a keménysége(puhasága), kiváló a satírgumi a végén és szép, intenzív színekben kapható - mi kell még a boldogsághoz?

3. Magix bőrtónusjavító sminkalap. Nem annyira profi, mint a nagyobb márkák bázisai, de nem rossz. Határozottan nem rossz.

és a plusz egy:

a barnítós gyöngyök. Csak nekem a rózsaszínes változat tetszik nagyon: az igazi "régi" barnítós gyöngy összességében egy kicsit túl sárgás felvive.

... nekem kéne. Varázserővel, persze. Naponta 5 kieső órával, amikor beszippant a vákum (tudom, hogy vákuum, de úgy olyan hülyén néz ki), és csak alhatok. Vagy például megfőzhetne helyettem: nagyon szeretem a madártejet és a sajtos csirkét. Vagy megszáríthatná a hajamat: utálom tartani a hajszárítót: nehéz és macerás. Bevásárolhatna a CBA-ban, és nem kellene végigállnom a sort, meg felcipelni a cuccokat az emeletre. Felolvashatná este a könyvemet, hogy ne fordulhasson többé elő, hogy másfél oldal elolvasása után elalszom, és a fejemre ejtem a keménykötésű 400 oldalas történelmi regényt (mondtam már, hogy imádom a történelmi regényeket?). 

Bár ha jól belegondolok, megoldom egyedül is. Maximum kicsit lila a homlokom a könyvtől. Szóval Who Needs a Prince? (no, királyfi nem kell, de az OPI eme kis halovány fátyollibbenése igen. Roppant helyteleníthető müdon feketére van festve a körmöm. Naaaagyonnemanyukás. Irgumburgum.)

kekszhez keresek receptet (eme eszperente eszmecsere... basszus, nem folytatom). Szóval sütni szeretnék, mert van itthon sütnivalóm (ez már tényleg a vég, ciánt ide...)

... és közben kipróbáltam a L'Oreal új Mat Morpose alapozóját. Utálom a habosított alapozókat (könnyen lesz bacifészek a tégely, bár ha megállod, hogy CSAK fülpiszkával nyúlsz bele, akkor talán-talán), de valahogy ezt nem olyan idegesítően darabos. Sőt... azt kell mondjam, jó a textúrája, csodaszépen fed, könnyen eloszlatható, a mindjárt-leírom-mi-az hibájával együtt is ez az egyik legjobban sikerült új alapozó mostanában. Hogy mi a hibája? Ígéretével ellentétben ez is kifényesedik 6 óra után. Igen, 6 óra után, és most van 10:45. Így jár az, akinek van egy 5 és fél etes babája - már hajnalban is tesztelhet. És most úgy érzem, mindjárt itt vannak az ünnepek: már csak kettőt alszom Karácsonyig.

Lányok!

Március 28-29-re keresek sminkmodellt, 28-án délutánra (14-16h-ig)

29-én pedig fél 12-14h-ig, 14h-16h ig és 16h-tól 18h-ig.

roppant lelkesen hozok létre újabbnál újabb tematikus (és rendre elhaló) blogokat. Iszonyat erőfeszítésembe került, hogy most ne tegyem meg újra...

a küldetés már februárban körvonalazódott, igaz, akkor még csak vicceltünk vele: egy barátnőmmel betévedtünk (na jó, ez nem igaz, célirányosan mentünk, végtére is az ember 9 hónapos terhesen nem ér rá szarakodni) az Yves Rocher egyik boltjába, ahol megcsapott a mindegy-mi-az-csak-karnyújtásnyira-legyen-és-megveszem-mert-mindjárt-szülök-és-ilyen-boltokba-nem-sűrűn-jutok-el-egy-darabig (bár ebben tévedtem, az egyik legnagyobb ösztönző erő a császár utáni talpraállásban, hogy eljuss a Douglasba és megnézd a tavaszi kínálatot. Szánalmas vagyok, evvan.)

Jaj, hol volt a gondolat eleje? Megvan: szóval lufihassal és eltorzult fejjel polipkodtam az YR-ban, kosaramban egy arckrém, kézkrém, mittudoménmi, akciós duplamératű tusfürdő és testápoló.

Elértünk a kasszához (az külön poszt lenne, ha elmesélném, hogy valóban nem volt egyszerű), és a hölgy üti be a gépbe az általam vásárolt dolgkat. És mondja hangosan:

... arnica kézkréééém, ez nagyon jó, szeretni fogja, aszongya egy hidratálóóóóóóó, aztán maxi tus és maxi test. Ennyi?

Ennyi voltam. Elhangzott. Maxi tus jár a maxi testre. Igaz, akkor igazoltan: a kisBolha még albérlő volt a hasamban.

Ő kijött, a maxi test maradt, és amin akkor nevettünk, az már nem vicces: ideje nekilátni a méregtelenítésnek, és valami józan diétát követni. 

Így az első nap a tápláló leves és csirkemell mellé reggel-este búzakorpás kefirt ettem, fél-fél litert. Másnapra még mindig nem volt 38-as a méretem (pfffff... nagyon meglepő), úgyhogy úgy döntöttem, váltok: éljen a paradicsomlé.

Kefirre paradicsomlé. Nem, nem gondoltam át a következményeket. 

Hiba volt.

 ... van egy délután 4-től és egy 6-tól.

Oda kellett írnom, hogy délután... ez mostanában nálunk nem olyan egyértelmű:)

 Összességében nem is tudom, hogy tetszett-e. Szögezzük le, nem utáltaam annyira, mint az új Clinique alapozót, de nem is viszketett a pénztárca a zsebemben...

Nem mondom, hogy szuper a fedőhatása, de nem is kellett most, hogy olyan nagyon sok dolgot eltakarjon. Nem mondom, hogy könnyű volt eloszlatni, de nem is szenvedtem vele nagyon - ennek is, mint minden alapozónak az a trükkje, hogy ha felmelegszik, szebben kenhető, jobban eloszlatható. Az tuti, hogy alá kell krémezni, ez nem is kérdés. 

Nem kenődött, nem hagyott nyomot és nem volt foltos sem.

Csak egyszerűen semmi extra. Úgyhogy még mindig keressük a tökéletes nyári alapozót.

 az egész életünk döntésekből áll.

Mikor gyerek vagy, nagyon de nagyon szeretnél te határozni a sorsod felől, szinte követeled a választás jogát, igazságtalannak érzed, ha nem teheted meg, hogy azt a zoknit vedd fel, vagy kakaót igyál tejeskávé helyett, vagy épp nem csúszhatsz le századszorra és ezredszerre is a csúszdán.

Aztán ahogy cseperedsz, egyre nagyobb a szabadság: már eladják a boltban a kalinka vodkát, és birtokában vagy annak a képességnek, hogy tüzet gyújts, így rá is tudsz gyújtani, de nem kell számlákat fizetned, és kifizetik a szülők a betört ablakot, megjavíttatják a behorpadt lökhárítót és minden hónapban a kezedbe kapod a BKV bérletet.

Magadon kívül nemigen tartozol felelősséggel senki és semmi iránt. 

Aztán elmúlik ez is, és formálódik a világod, megjárod az élet pompás sztrádáit, utcáit, és kevésbé pompás sikátorait is. Már nem tévedsz el, vagy ha mégis, akkor tudod, hogy ki kell találnod az útvesztőből. ... és igen, ha nagyon el nem szúrsz valamit, akkor elérsz valamit az életben. Leszel valaki. Ügyvéd, tanár, bolti eladó, üveggyapotszálas álmennyezet-kazetta javító, édesanya vagy csak simán édes, valakinek.

Felnőtt vagy. Gondolatokkal, igényekkel, szabadságvággyal és önrendelkezési joggal.

...és roppant sértő, amikor ismét olyan helyzetbe kerülsz, hogy eldöntik, a kakaó vagy a tejeskávé jó-e neked. Pláne akkor, ha pontosan tudod, hogy melyiket szeretnéd.

 a jövő hétre is kiadó 2 hely (arckezelésre)

már a másik blogon is írtam, most nem olyan jó.

Nyűgös vagyok, ami majd elmúlik, de amíg nem, addig csak szenvedek és ezt ragasztom át a környezetemre is. Egyszerre vagyok túlhajszolt és unott, egész nap meg nem állok, mindig csinálok valamit, és mégis netezek és barangolok a honlapok között, szeretnék egy csomó mindent megrendelni, de semmi nem tetszik, éhes vagyok, de amint kimegyek a konyhába, már nem akarok enni, nem kívánok semmit.

Pláne azután, hogy a múlt héten, amikor a fiam még csak 10 napos volt, megkaptam, hogy háááát, azért még maradt rajtad a terhesség után (!), illetve hogy dagadtabbnak nézek ki, mint a terhesség alatt (!) és hogy nem baj, nem szépségverseny, most csak a gyerekkel foglalkozzak. 

Na?

Készülünk.

Medvi nagygenerálra megy holnap: fodrász, manikűr, ing vasal, cipő fényesít (nem mintha készülne a kisuvickolt cipőjéről kép, de beijesztettem így most rendkívül akkurátusan megcsinálja.

Barnus kicsinosítva, bekajálva, jólfésülten és pelenkában jelenik meg a tett helyszínén - remélem jó meleg lesz, majd holnap rákérdezek, de biztos.

Én maximum megfürdöm. Maximum. 

Sminkes vagyok, szép az élet, sállálállá. 

Aztán lehet, hogy sz@rok a rendszerre és bevadulok. Njaaaaaaaaaaaaj, de jó lesz!

Családi fotók, öröm, bódottá, jippijé!

 megy a tévében a L'Oreal Double Extension reklámja. Nem új jelenség ez, megszoktuk loreáléktól, hogy újra meg újra piacra dobnak valami régit, de akkora kampány övezi, mintha vadonatúj világszabadalom lenne.

No ilyesmi ez a spirál is. Volt már egy pár változata, nekem legjobban az arany-fehér csomagolás jött be, aztán volt ugyanolyan vízállós is, meg volt egy fekete-fehét csomis is, arra azt mondták, hogy az nagyonnagyonfeketefekete.

Egy szónak is száz a vége: ez egy jól sikerült spirál, nagyon szeretem és bátran ajánlom. 

Akármelyik csomagolásban.

de szuper ez a recept.

Komolyan, kipróbáltam. Undorítónak tűnik, de finom. Kell hozzá 6 zsömle, egy tubus tejszínes krémsajt, egy kis sárgabarack lekvár és egy liter tej és cukor.

Beáztatod a zsömiket a cukros tejbe, és mikor teljesen rongyosra felszívta, akkor az egészet tűzálló tálba rakod, kicsit cukros krémsajt megy a tetejére (igen, jól érzed, tényleg mérgező és egyáltalán nem reform, meg bio, de hát szarni rá), és az egész tetejére baracklekvár.

Majd irány a sütő.

Amolyan vészhelyzet süti.

És elkezdtem kutatni a top-top-top korrektorokat. Beszámolok az eredményről, ígérem, ugyanis az eddigi top favorit YSL touche eclat egy kicsit pénztárcanehéz csak úgy mindennapra, Barnus hajnali diszkózásának nyomait takarni...

4, senki nem hiányzik.

Medvi, Nyuszkó, Drazsé és Barnus.

Nyuszkó Barnus miatt hiányzott a múlt héten, kérem a hiányzást igazoltnak tekinteni.

Az igazoláson nincs pecsét, de azt hiszem, nem is hiányzik róla.

elkészült az utolsó smink. Meg kell mondjam, gyönyörű lett. Egy csodaszép és nagyon mosolygós lány szalagavatós sminket kért tőlem: mivel régi vendégem, már nem is kérdeztem semmit.

Utólag belegondolva nem voltam túl demokratikus, de most hagytam, hadd szóljon a kezem, hadd dolgozzanak az ecsetek.

Nem azért, de álomszép lett: sötét, fekete és éjkék, csodálatosan szikrázó kristályszerű porral, hosszú, sűrű műszempillával... és valahogy mégis elegáns lett. Olyan friss dívás, red carpet smink.

Jó érzés volt.

A lány elment, én pedig akkurátusan kimostam az ecseteket, összepakoltam a tégelyeket, elpakoltam a ceruzákat.

Pihenni fognak mácius 10-ig.

a gépem?

a net?

a gmail?

vagy csak fellázadt a szájbergyerek?

megint Acika?

ááááááááááááááááááááá

PS: megint Acika. Acika renitens.

 Cukorka illata van, pillanatok alatt beszívódik és nagyon puha lesz tőle a kezem: ő az Yves Rocher Arnica kézkréme, érdemes kipróbálni, tényleg szipiszupi.

Még Medvi sem berzenkedett ellene, ezt onnan veszem, hogy a táskájából varázsolta elő, mikor én már magamon kívül kerestem, hogy hova tehettem el. (Mondjuk ő akkor is a norvég halászos krémre szavaz, igaz, hogy ez nem olyan zsíros, jobban beszívódik, de annak nem ilyen buzis-virágos a csomagolása...)

Ami viszont nagyon nem jött be, az a kamillás sminklemosó, ugyancsak tőlük. Nincs vele más gondom, csak

1. Nem mos le...
2. ... de legalább szétkeni a fejemen a festéket, és olyan arcom lesz tőle, mint egy idült alkoholistának
3. Bepirosodik tőle a szemem (az előző képre rásegítendő?)
4. Csíp

 gyermekeként jelentem meg a rendezvényen. Bizony. Haj-smink-ruha a cuki '60-as évekből, a test pedig... hát... mindenki fantáziájára bízom.

Nyomokban nőt tartalmazhat.

Ezt a posztot egyébként megírni a legnehezebb, szuszogva hörgök az ágyban és próbálom kiheverni, hogy háromnegyed 1-től fél 5-ig ettem.

Apropó: Magyar Bor Akadémia - Év Bortermelője 2009. díszebéd.

Év Bortermelője 2009. - Dr. Lőrincz György (St. Andrea)

Ezt:

1. St. Andrea - Boldogságos Egerszóláti Fehér 2008. 

Vagány kacsaleves hidegen, kacsamájas friss lepénnyel (Ványi László - Thermál Hotel Visegrád).

Képzelj el egy hideg, sűrű, olajosan, már-már zselésen folyós húslevest, konfitált kacsamell csíkokkal, hozzá egy meleg lepényt. Isteni volt, de az én paraszt lelkem mikróért kiáltott: kipróbáltam volna melegen is.

2. St. Andrea - Örökké Egri Fehér 2007. 

Szilvásváradi füstölt és marinírozott pisztráng filé, édeskömény royallal, mandulahabbal és citrusos zellersalátával (Ruprecht László - Lovas Étterem, Szilvásvárad)

Hát, Barnusnak nagyon tetszett. A pisztráng isteni volt, az édesköményt egyébként is szeretem. Apró közjátékként hozott nekem a férjem vizet, és a hajam beakadt az öltönygombjába. Nem tudom, hogyan, de nagyon fájt, kézzel kellett letépni. Uff, mi voltunk.

3. St. Andrea - Hangács Egri Bikavér 2007.

Bárány csülök búzakásával és menta olajjal (Jahni László - Kistücsök Étterem)

A menta olajjal kapcsolatban voltan fenntartásaim. Kihozták a fogást, megkóstoltam, és a fenntartásaim elszálltak. Issssssssssssteni volt.

4. St. Andrea - Merengő Egri Bikavér Superior 2006.

Rózsaszín szarvasgerinc vargányával, szedres zellerbe rejtett ököruszály, vörösborban párolt kakas zúza, meggyes káposztával töltött gombóccal és szarvasgombás csontvelõvel töltött buktával (Buday Péter)

Kell még valamit, bármit, akármit írnom? Hm? Buday Pétert lehet szeretni, nem szeretni, kinek hogy. De főzni azt nagyon tud.

Itt már haldokoltam. Kellett hozzá egy Vivat Bacchus fellépés, hogy felkészüljek a sütikékre - és életem egyik leghatalmasabb égésére. Természetesen az égésről akkor még nem tudtam. Sebaj, a VB fiai visszaültek asztalunkhoz, összegyűjtöttük az erőt, megünnepeltük az Év Bortermelőjét, majd átballagtunk a Royal Báltermébe, hogy kis sütikével, kávéval, sajttal, gyümikével lenyomjuk azt az erőszakos bárányt és szarvast. 

Az első Caramell Eclair-rel nem is volt baj. A Crema Catalana is jól csúszott, az Opera szelet is rendben volt.

Betoltam a(z egyre hatalmasabb) rendszerbe, majd még gyermekem leendő keresztapja elment kávét lőni, gondoltam nekilátok a következő kör begyűjtésének. Tobzódtak az emberek a desszertes svédasztalnál, de amint meglátták a tankot (én), udvariasak és előzékenyek lettek, egy bájos kismamának elvégre enni kell, nem? De.

Félreálltak, hogy szabadon garázdálkodhassak.

Na. Nana. Nanananana. 

Ekkor ugyanis feltűnt, hogy valamelyik nagyokos elsúvasztotta a sütiszedő készséget, így a saját villánkkal kellett volna ráegyensúlyozni a kistányérra a kiszemelt áldozatot. Behajoltam, vigyázva, hogy a hasam ne lógjon bele az előrébb elhelyezett Donauwelle-szeletbe, megragadtam egy tiszta villát, és igyekeztem, hogy a vállamra akasztott táska ne lendüljön bele a szilvapürés császármorzsába. Belelendült. A hasammal együtt.

Ekkor kábé 40 szempár szegeződött rám.

Nem tudom, mi volt a mélypont.

• amikor a villa belecsúszott a krémbe, és egyértelművé vált, hogy úgy nem fog menni, hogy elegánsan két oldalról megtámasztom
• amikor alá próbáltam lapátolni, és a torta pofára esett a tálcán
• vagy amikor kiesett a kezemből a villa, és félig érthető volt a hirtelen a fogaim között kiszűrődő "bassza meg"?

neeeeeeeem

• egyértelműen az, mikor valaki odaállt mellém, és kedélyesen közölte, hogy látom, a kis pocaklakó tortát szeretne, mire én rákvörösen felkanalaztam a szanaszét trancsírozott kurva tortát, és elhúztam a homályba.

Serrano sonkával, füstölt tonhal tekerccsel, sajtokkal és szőlővel felszerelkezve bújtam az egyik kanapéra a folyosón, és duzzogva betermeltem még azt is. Már minden mindegy alapon.

 Kalandos mangós át-és hazaérésekről lesz majd szó, továbbá megtaláltuk Mrs. Beant, vettem nem pelenkázótáskát, voltam moziban, ünnepeltek könnyfakasztóan és viccesen, de most minderre nem érek rá, mert készülnöm kell a Nagy Jelenésre.

Jaaaaaaaaaaaj, de nagyon izgatott vagyok (pláne, hogy szinte senkit nem ismerek, aki ott lesz, de nem baj, emberi helyen, szép ruhában, sminkben...

Drukkoljatok, hogy ne most induljon be a szülés.

Két dologról akartam posztot írni:

1. Arról (na jó, azokról) a csodaszép Tamaris cipőkről, amiket tegnap láttam: már az új tavaszi kolleksön darabjai, és micsoda színek... hmmm...DE nincs róluk kép a neten.
2. A dm-ben fellelhető, egyébként teljesen fölösleges, de nagyon szépke Kleenex décor zsebkendőcsaládról: kis íves doboza van, kecsesen virágmintás, DE erről sincs kép sehol.

Kép nélkül azonban csak a nagy projektről számolhatok be: vasárnap lesz gyermektelen életem utolsó nagy, puccos megjelenése: díszebéd, luxushotel, díjátadó, és annyira de annyira készülök rá...

Azaz nem, mert be voltam szarva. Ott van először is a mit veszek fel? kérdés, ami nem egy egyszerű "majd improvizálok" dolog, mivel olyan a testem, mint egy... igen, mint egy kis(nagy)fókának.

Sebaj, vettem egy felsőt: harang -ápol és eltakar- szabású (volt a vállfán, felvéve kukacszerűen passzentos, de mindegy, szarni rája, még ez volt a legjobb), pepita, kámzsaszerű nyak, olyan kicsit Twiggyt idéző, retro, olyan '60 as évek vége (bár, mozgásomból ítélve mintha én lennék a '60-as éveim végén...)

No, a stílus megvan? Hurrá! A sminkem vad lesz (ismét egy vonal a szánalmas-e a mindenórás kismama rovatba, de sebaj): hangsúlyos tusvonal, brutál szempillák, Bambi tekintek (van kék szemű Bambi is?) és hamvas arcocska (mint egy nápolyi masztiffnak, akkora, ehhh), cuki szájfény.

Mindehhez fekete nadrág, és fekete felső a pepita hernyóként simuló, bőnek hirdetett csoda alá. Köröm, haj, tupír és lakk.

A tupír csak a hajra vonatkozik, körmöt még nem tupíroztam, de gyanítom fájna.

Mindent összevetve megvalósítól a Super Size Twiggyt, ami azért höhö, kackac és muhaha, mert ő ugyebár híres volt a légies könnyedségéről.

Nem baj, én már megtehetem. Egy finisben járó kismamát úgysem bacogat senki. És hogy kényelmes lesz-e? Ó, igen. Kipróbáltam, nyúlik az anyag.

Mindenből ehetek kétszer.

Egy sikerült, egy nem. Kipróbáltam ma Clinique-ék Even Better alapozóját, és döbbenten néztem a tükröt: épp csak be nem repedt. A tükör is meg az arcomon az alapozó/vakolat. Vakolat ez, kérem szépen a javából, gusztstalanul felnagyít minden arcunkon csendben megbúvó pihét, és zsíros érzés, meg olyan nyűgös elkenni...

Ennek köszönhetően már kora reggel így indult a napom: helló, igen, én vagyok a sminkes, gyere be, mindjárt lemosom a fejemről ezt a rettenetes alapozót, ne aggódj, rajtad nem ilyen lesz, csak tesztelem.

Nyugi.

Szóval egy határozott nem a válaszom rá. Ez nem az, ami után érdemes szívet fájdítani, sóhajtozni, bankot rabolni.

Viszont a C-vitaminos Lip Smoothiek... az már sokkal izgalmasabb: lágy, krémes, de csillogó színek, és még ajakápoló hatása is van - és egyébként is odavagyok a gyümölcsös csodákért.

Egy sikerült, egy nem, az állás döntetlen. A jó hír, hogy megtaláltam, mivel fogom kényeztetni magam még így a szülés előtt: tegnap dagadó vitorlaként repesztettem az Árkádban (meg se próbáld elképzelni, a fújtató tankhajó kutyaf.sza volt hozzám képest, a Media Marktban a mosógépeknél konkrétan azt hittem, hogy megszülök), valamiféle ajándék után kutattam (saját magamnak, öööhhhmmmm), és semmit de semmit nem találtam: vagy túl "terhes" volt, vagy nagyon "nemterhes" (pl. fuksziaszínű Dior rúzs), de ez a cucc tökéletes önvígasztalónak tűnik. Lip Smoothie kell nekem, nincs mese.

Ma délután jön a múlt héten elfelejtett vendég: egész héten azon izgultam, hogy csak őt várjam meg szülés nélkül.