... nekem kéne. Varázserővel, persze. Naponta 5 kieső órával, amikor beszippant a vákum (tudom, hogy vákuum, de úgy olyan hülyén néz ki), és csak alhatok. Vagy például megfőzhetne helyettem: nagyon szeretem a madártejet és a sajtos csirkét. Vagy megszáríthatná a hajamat: utálom tartani a hajszárítót: nehéz és macerás. Bevásárolhatna a CBA-ban, és nem kellene végigállnom a sort, meg felcipelni a cuccokat az emeletre. Felolvashatná este a könyvemet, hogy ne fordulhasson többé elő, hogy másfél oldal elolvasása után elalszom, és a fejemre ejtem a keménykötésű 400 oldalas történelmi regényt (mondtam már, hogy imádom a történelmi regényeket?).
Bár ha jól belegondolok, megoldom egyedül is. Maximum kicsit lila a homlokom a könyvtől. Szóval Who Needs a Prince? (no, királyfi nem kell, de az OPI eme kis halovány fátyollibbenése igen. Roppant helyteleníthető müdon feketére van festve a körmöm. Naaaagyonnemanyukás. Irgumburgum.)