Minden, ami...

szép is lesz, ígérem, egyelőre "csak" informatív:

www.kincskeresok.blog.hu

Most összesítem a fagyis posztot.

Méltatlanul merült feledésbe. Ez egyértelmű. Lenyomta a spaghetti, a penne, a rigatoni, a farfalle és a fusilli, de most a menzák klasszikus hőse visszavágott a konyhánkban: pirított karalábés-hagymás-húsos-paradicsomos makaróni formájában, ami -azt kell mondjam- isteni lett. Csúcs a makaróniban, hogy úgy lehet enni, mint anno a napköziben (magyarul hogy körbe-körbe tiszta paradicsom a szánk), és a közepén lévő lyuk miatt sokkal több szaftot vesz fel.

Egyébként mostanában főzős Nyúl lettem. Valahol a cseresznydömpingnél kezdődött a dolog, de most... egyszerűen ipari méreteket öltött a főzési mániám. Vasárnap epret szedtünk (azért annak volt némi diszkrét bája, mikor akkorát ugrottam az eperföldön, mint valami kenguru, és sivítoztam, hogy jaj pocokegérpatkány, jaaaaj, pocokegérpatkány), úgyhogy a konyhában sült és főtt eperlekvár, epres zselé és a Stahl Judit féle epermisu' készült - ugyanaz a mascarponés álom, mint a tiramisunál, csak kávé helyett eperrel, és nyamiiiiiiii. A saját állam leesett, mikor az epermisu'-hoz (miért nincs a gépemen véghangsúlyos olasz u???) babapiskóta hiányában nekiláttam piskótát sütni és közben bedagasztottam egy kenyeret. Kézzel.

Komolyan mondom, szerintem elvittek az ufók.

Szombat este, Fővárosi Nagycirkusz. Isteni a műsor, tényleg érdemes elmenni, vannak oroszlánok meg lovak, légtornászok meg bohóc, no és persze édi kiskutyák. Minden "az én kutyám a csúcs" ellenére be kell valljam, nagyon de nagyon ügyesek a kis dögök. A büszkeségem azonban nem hagyott nyugodni így a férjemnek és az apukámnak egyszerre tettem fel a költői kérdést (kicsit pökhendien és bizalmaskodóan, de ez érthető; mégiscsak én vagyok az anyja): Ugyan mi lehet az, amit ezek a kis vakarcsok tudnak és Drazsé meg nem? Mi lehet az? 

Ugatni.

A válasz egyből jött, mi meg nem bírtuk tovább megállni nevetés nélkül. Mosolygós, boldog-vidám jókedvem volt minden hideg és eső ellenére: ezen az estén debütált az új cipőm. Naaagyon magas a sarka, nagyon zöld és nagyon lakk. Hasonlít erre, csak az enyém sokkal szebb, bibibí:

Életfaként is szokták emlegetni ezt a Gustav Klimt képet. Nagyon szeretem ezt a képet és tudom, hogy nem vagyok egyedül... Akinek szól, az tudja (vagy lehet, hogy nem is olvassa);) Én azért gratulálok a pontossághoz és az aprólékossághoz!

Gustav Klimt Bécsben született 1862-ben és ott is halt meg 1918-ban. Apukája aranyműves volt, és a kis Gustav az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti  Iskolába járt, ráadásul a tesói közül még ketten ugyanebbe a suliba jártak (összesen egyébként hatan 

voltak testvérek). Egy egész kis művész Kelly Family lett a Klimt családból: egyik öccse szobrász lett, a másik ötvös, ő maga meg festőművész.

A szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője lett, jellemző rá a bronz, arany, ezüst színek (az ékszerész papa nyomot hagyott...), a növényi vagy geometrikus mintákra épülő hullámzó díszítés, színkezelésében engem a régi görögkeleti táblaképekre emlékeztet. Szééép, na.

Klimt rengeteget művet alkotott: épületeket tervezett, számtalan tájképet, falfestményt, portrét alkotott. Szerintem ez az egyik legszebb; a címe Tree of Life.

És benne volt a 7-ben. Szép volt, ügyes volt, mi meg büszkék voltunk. Szép volt, Trixi!

Vannak, akik ösztönösen tudják, kiben szabad megbízni. Vannak, akik az ezerötszázadik csalódás után sem látják az egyértelmű jeleket. Néha egész egyszerűen csak kényelmes abba a hitbe ringatni magunkat, hogy feltételezzük, nincs szándékosság és meg nem értés, nemtörődömség vagy épp rosszindulat... csak így jön ki a lépés.

Olyan, mint egy filirán, nyurga, porcelán váza: ha reped, sosem lesz már a régi és ha egyenesen törik, akkor ripityára. Nincs félig, nincs majdnem: ha törik, akkor teljesen és végérvényesen törik, darabokra hull és sosenemsenem lehet összerakni. Olyan lesz, mint ez a pillangó: szép még így is, de az a hiányzó darabka mindig valami emléket fog előhívni...

Éppen ezért vigyázni kell rá. Szar elveszíteni valakiben a bizalmat és szar elveszíteni valakinek a bizalmát. Én is, mint mindenki más, nagyon nehezen engedek közel magamhoz embreket: kevés igazán jó barátom van, akiket viszont annak tartok, azok nagyon régóta töltik be a helyüket. Nem hiszek abban a mondásban, hogy a barátság 5 percig is tarthat és 5 perc alatt is lehet valaki a barátod - ez nálam sosem működött. Mindenki, aki fontos, az hosszú-hosszú évek óta van, ott van és remélem még ott is lesz sokáig.

Ilyenkor telefonok nem "mit csinálsz most?és mizu?"-nak hangzanak, de "fontos vagy nekem és törődöm veled"-et jelentenek.

Rettenetesen csúnya az idő. Elég volt megírni a napvédős posztot és elment a nap, úgyhogy most a nyaralás többi lehetséges részleteit nem elemzem, mert még esetleg

• kiszárad a Földközi-tenger
• eltűnik a Balaton
• Rómát egy Tuniszi túristahad felszántja és beveti sóval (revans Karthagoért)
• legyalulják a hegyeket
• ésatöbbi.

Szóval kussolok. Csendesen mosom a végeláthatatlan ruhahalmot, amit hazahozott az Uram (na jó, azért az némi könnyítés, hogy nem a patakban nyomom habos lábbal, hanem Zanussi néni segít, így 3 nagyon durván megterhelő gombtekeréssel megúszom), karfiollevest főzök, ruhákat rendszerezek és készülök arra, hogy neki kéne ülni képeket szerkeszteni, de nincs kedvem.

Ha továbra is ennyire undorom lesz tőle, még az is lehet, hogy vasalni fogok vagy csempét súrolni.

Sej!

Igen, ilyen vidáman töltöm a munkás hétvége utáni első napot, ma van az első nap ugyanis, hogy nem dolgozom. Komolyan mondom, munka ide, munka oda, olyan jó kis hétvégém volt, hogy teljesen kipihent vagyok. Úgyhogy ruhát hajtogatok és Dzsingisz-kán életéről nézek valami filmet, majd jöhet az új körömlakk. Holy Pink Pagoda. Jippijéééé.

 Nem lehet elégszer elmondani, hogy fontos a fényvédelem. Az ultraibolya sugárzást lassan ultrabrutálnak is lehet hívni: iszonyú erős, sose volt még ilyen magas, mint mostanában.

Egyrészt éget. Szó szerint. És nehogy azt hidd, hogy a nepvédő tej csak a tengerpartra vagy a Balcsi mellé kell... Nem-nem, prímán le lehet égni munkába menet, a kocsiból a karunkat kilógatva, a Margitszigeten futás közben (ez engem mondjuk nem érint)... És a következmény?

Az alap, hogy olyan dehidratált lesz a bőröd, mint a pergamen. Aztán újabb és újabb pigment-rendellenességek: anyajegyek, foltok alakulhatnak ki. Sok embernél napallergia, égési sérülések, visszafordíthatatlan elváltozások jelennek meg: a tanácsadó topicomon kaptam egy privit, miszerint egy komoly márka korrektorától és a városi naptól azóta sem múló, sárga elszíneződés lett a lány szeme körül. 

Mi a közeljövőben megyünk egy kétfős bandába szerveződve ilyet venni: 

Rohadt drága lesz, de nagyszerű a termék: 60-as fényvédő van benne és a szokásos, imádott Shiseido minőség. Szívni fogom a fogam, de úgy érzem, ez kell most nyárra. Olyan kompakt alapozó, ami nehogy nem árt, de még használ is...

És nagyon csendben, nagyon halkan jegyzem meg: ha az anyajegy elkezd viszketni, égni... megnő vagy épp olyan "pörkös" hatású lesz a teteje... ha beakad a melltartó pántjába vagy épp lehorzsolódik, akkor... akkor MINDENKÉPPEN, AZONNAL irány a bőrgyógyász. Egyébként minimum évente vizsgáltasd meg a dalmata-pöttyeidet. Én olyan vagyok, mint a best of 101 kiskutya, úgyhogy a jövő héten én is megyek, Medvét meg cibálom magammal. Ő meg boldogan jön, mert nincs más választása. Mert kell, mert fontos.

És nem, nem jó a tavalyi naptej. Nem romlik meg, nem lesz büdös, semmi bajt nem csinál a bőröddel, épp csak a fizikai és a kémiai fényvédők is sérülnek benne, oxidálódnak, és pont semmit nem véd. Hidd el, semmilyen barnaság nem ér annyit, hogy bajod legyen. Komolyan. 

Az egyre terjedő "babaolajjal és testápolóval a nap ellen" akciót szóre se méltatom. Azokat a szülőket se, akik úgy gondolják, nem kell a gyerekkel naptejet csomagolni az óvodába, hisz sok fa van az udvaron, ha melege van, majd bemegy a gyerek az árnyékba.

Sapka, kalap, víz, napvédelem. Vigyázzatok magatokra és vigyázzatok a családra is: Medvét én a Balcsinál egy rizlingfröccsel szoktam jutalmazni, ha engedi magát lekenni fűnyírás előtt.

Lássuk csak mi jöhet még: leadási határidőm van, kábé 1500 kiló cseresznye áll a konyhában (wazzeee... ceresznyeleves, cseresznyelekvár, cseresznyés kuglóf, cseresznyezselé, cseresznyés hagymachutney, cseresznyéskutyafüle...ezt esszük már 5 napja. Volt egy cseresznyés szájfényem. Kidobtam.)

Szóval határidő, cseresznye, nagytakarítás, reggel egy kis baleset (ezt majd máskor mesélem el), folyamatosan csörög a telefonom, főzök... Mindezt egyszerre. És ekkor, ebben a szent pillanatban úgy gondoltam, hogy most jött el a pillanat, hogy melegítsek egy kis rakott zöldséget és megebédeljek. Mikróba be, ekkor egy pukkanás, és a mikró meghal. Vele együtt a hűtő, a fagyasztó, a tévé, a net, a minden. Villany van, konnektorok nincsenek. Telefon lemerülőben. Férjem külföldön, még jó pár napig.

Én sarkköri elszigeteltségben, és rájöttem, nem élhetek áram nélkül. Lepergett előttem, hogy keddig net és hűtő nélkül fogok élni, esténként tábortüzet rakunk Drazséval és befonjuk egymás haját, majd egy pár nap múlva - epilátor híján, merthogy áramos az is- egymás szőrét és étolajas kenyeret fogok enni mindennel, ami időközben kiolvad a fagyasztóból. 

Cseresznyés paradicsomos szilvásgombóc? Fagyis tökfőzelék? Bélszínrolós derelye?

Sípoló telefonnal felhívtam a Medvét, hogy egyáltalán hol a villanyóra, mint olyan? A következő kérdés az volt, hogy hol van a villanyóra  kulcsa, mikoris kiderül, hogy abból biza csak egy van, és az jövő kedden jön haza, ugyanis ott ficeg a kulcscsomóján. Kábé 8 millió kilométernyire innen.

A villanyóra zöld szekrénye eközben gúnyosan röhögött rám a szuperkommandós lakatjával és a masszív biztonsági zárral...

Utolsó utáni csengetésnél vette fel SZUPERAPU a telefont. Egy órán belül itt volt a felmentő sereggel. Fűrészelt, megoldott, én meg újra a civilizáció lágy ölén.

(És uraim, bár ezt kötve hiszem. Úgy értem, az esélyegyenlőség jegyében hagyjuk meg annak a lehetőségét, hogy egy hímnemű egyén bőszen és önként olvassa egy sminkes kislyány blogját, de lássuk be, nem annyira életszrű. Ha van kivétel, akkor annak örülünk.)

Szóvel keressük a legjobb, a legfinomabb, legnagyobb választékkel csábító fagyizókat és nem csak Budapesten.

Hajrá-hajrá, legyen ez itt a reklám helye, és adjunk egymásnak tippeket: hol lehet igazi mákfagyit enni, hol a legjobb a mandula és egyáltalán: hova menjünk fagyizni?

Íme 2 tipp: Székesfehérváron a Király cukrászdában ettem életemben legfinomabb rizs- és mákfagyit, illetve Balatonfüreden a Kedves cukrászda ugyancsak favorit...

Nektek mi a kedvenc?

én igenis és akkor is és csakazértis szeretem Budapestet. Munka után mikor megyek haza a 2-es villamossal és látom az alkonyi fényben fürdő Budát vagy épp a kivilágított Várat, akkor mindig úgy érzem: na most van vége a napnak és a munkának.

Napközben néha kiülök a Duna mellé és csak nézem a vizet vagy napozok, elmajszolok egy szendvicset, amit a kisboltban lehet venni (mindig van benne jégsaláta is). Szeretem a sárga villamosokat és azt is, mikor a villamosvezető szép napot és kellemes utazást kíván. Mert van ilyen.

Egy csomó-csomó városba elmegyünk, és bár szép London meg Amszterdam, Prága és Barcelona is, de mindenképp érdemes lenne más szemmel nézni a saját városainkat is. Budapesti vagyok és mégis, még mindig tud ez a város kellemes meglepetést okozni és újra és újra felfedezem magamnak. Hol egy szép virágbolt, hol egy jó kávé, egy eldugott kis cukrászda vagy a belvárosban egy repkénnyel befuttatott százéves erkély (macskával és hajhálós nénivel) - ilyenkor mindig csak azt sajnálom

1. nincs nálam fényképezőgép

2. ha lenne se mennék vele sokra, eyszerűen nem tudom fotózni. pont.

Voltál már a Bazilikában? És az Operaházban? Ültél már a Nemzeti Múzeum lépcsőin tejeskávéval?Egy helyes kis bolt, egy jó pékség, a világ legjobb Gyrosa a Corvin mozinál, séta a Váci utcában, egy jó régiségbolt, a kedvenc antikváriumom a Blahánál (fillérekért szoktam felvásárolni az angol nyelvű regényeket). Kiülős és beülős helyek, szép bőrcipők kis boltokban, séta és vattacukor a Városligetben és a fürdők...

Szeretem Budapestet.

és elszállt. Úgyhogy most gyorsítottbe leírom a balatoni cseresznyefán eltöltött napom kézzelfogható eredményét:

A cserkós csoda nevet viseli a desszert, cserkós, mert cseresznyés és csoda, mert sikerült.

Táskalóbálós falubamenős bevásárlás után fél kiló túrót, egy kiló cseresznyét, egy kis mézet, vaníliát és egy egész bodzatányér lecsipkedett virágát összekeverem, és egy kis felfőzött zselatinnal (próbálom) fixálni. Ha az elején (amíg a szép kis tányérkákba kiporciózod) folyik, ne ijedj med, majd a hűtőben kidermed.

Mi egy Tokaji Aszú Esszenciát ittunk hozzá.

Nyafkamacska, ha úgy tetszik, de hidd el, nem tetszene. Ma minden összejött: csúnya, szomorú az idő, rengeteg a tennivaló, továbbá újra és újra rá kell jöjjek, hogy a telefonos ügyfélszolgálat nem az ügyfelet szolgálja. Nem szeretek teregetni, utálom, ahogy a fürdőszobai ruhaszárító alá be kell bújni és állandóan kiegyensúlyozni, hogy ne boruljon el egyik irányba sem: ezt viszont csak úgy lehet elérni, ha hagyod, hogy a vizes ruha hozzáérjen a hátadhoz. Grrrrrrrrrr.

Nincs kedvem takarítani és főzni sem, vasalni meg pláne, a kutyát el kell vinni oltásra és a bevásárlás se lesz egy leányálom: hónom alatt kutyakaja és a -minden háztartást vezető nő "utálom hazavinni" rémálma- a 1800 gurigás hárs/barack/kamilla illatú vécépapír.

Sminkboltba kell mennem (elfogyott a műszempilla), aztán tornáznom is kéne. Nyaffanyuffa vagyok és szomorkás, legszívesebben bebújnék a takaró alá, jól kisírnám magam, aztán minden jobb lenne. Elmúlna ez a sz@r is sz@rral van sz@rul lesz@rva hangulat. És mehetne tovább az élet.

a sminktáska. Komolyan mondom, sokszor a vállam szakad le és verem a fejem a falba, hogy miért nem lettem vadakat terelő juhász, vagy libapásztor kisleány. Kazettás sminktokok, ecsetkészlet, százezernyi apró kütymütty, csillámporok, selyemporok, ragasztók, alapozók, kiegészítők, lemosók, titkos kotyvalékok, üvegcsék, csatok, csipeszek, fények és mattosítók.

Mikor kezdő sminkes valaki, akkor azzal trükközik, hog lehetőleg minél többnek nézzen ki az a szerény kis sminkfelszerelés, amivel nekiindul a szakmának.

Egy idő után azonban a cél az, hogy a lehető legkevesebb sallang nélkül (kupakok, tetők, fedők) nélkül minél több hasznos eszközt lehessen ugyanakkora helyre bepasszírozni. Ennek mestere az egyik tanítványom: úgy tudja bepakolni a táskát, hogy csak lesek, mint a lukinyúl. Ha kiveszek valamit a sminktáskámból és ő nincs ott, akkor úgy járok általában, mint mikor kiskoromban fagyit keresütnk a mélyhűtőben. Kinyitottuk az ajtót, kiszánkázott belőle nyolcvan csirkecomb, amit fél órán át préseltünk, igazgattunk, szuszakoltunk és a nagy logisztikai és tereprendezési hadviselésnek eredményeképp jó esetben(!) ötöt vissza tudtunk tenni.

Ami nem rossz arány, csak nem jó.

Szarvasi arborétum, V. Magyar Borkör. Mi más?

Lényeg a lényeg, kocsival oda (Nyuszkó, én vezetek, mert oda kell érnünk - szerinted sem soviniszta, ugye?), ott örül, kipakol, csodálkozik. Hajókázik, arborétumot néz, a fák alatt kamarazenekari koncertet hallgat a fák között (Vivaldi madárcsicsergéssel?), majd éjszakai csillagcsodálás (profi csillagásszal meg távcsővel, meg minden), és kajakajakaja, figyelj, leírom (rövödítve, mindegyikhez csak egy bort írok, pedig hidd el, nem egy volt), hogy mit ettünk.

Ebéd:

• Harcsapaprikás sztrapacskával - Kékfrankos siller 2008. Font

Nem szeretem a halat. Szégyen, nem szégyen, a lazacot szeretem (ó, én szegény nyomorult), a szusit (tudom, hogy hal, de sózott, tengeri és kis adag), illetve az Iglo Kapitány halrudacskáit (ehhez ne fűzzünk megjegyzést, igen, tudom.)

Arról, hogy nem szeretem a folyami halakat nem házigazdánk tehet, sokkal inkább a 2 Oroszországban töltött év, mikor a halat hallal, bár itt megint egy ellentmondás, mert ott meg tengeri hal volt...  Mi ez, ha nem halológia a köbön?

A sztrapacska viszont finom volt - házi juhtúró, házi tejföl.

Vacsi:

• Balzsamos-citrusos saláta spárgabimbókkal és bodzavirággal - Cserszegi Fűszeres 2008. Font

A citrusos az konkrétan pink grapefruit volt, anélkül a keserű hártya nélkül, csak a gyümölcshús. Spárgabimbók: épp csak megpárolva, frissen, ropogósan, ehhez madársaláta és rukkola, meg balzsamecet. És jércemell csíkok. Isteni volt a borral, friss, gyümikés, üde.

• Vaddisznó gyömbérrel és zöldborsóval - Cabernet Sauvignon Rosé 2001. Kaló és Chateauneuf du Pape 2000.

Erre annyira nem emlékszem. Biztos finom volt, de maradandó élményt nem okozott, vagy itt már beszippantott a bor:)

• Őz hátszín csipkesásával és medvehagymás puliszkával - Focosso 2000. fogalmamsincskitől, innentől már van némi szita a történetben

Őz oké, medvehagyma oké, puliszka oké, de mi a lófütty lehet az a csipkesása? Hangosan nem mertem megkérdezni, de más szerencsére igen, így kiderült, hogy a csipkesása egy csipkelekvár borral és fűszerekkel felfőzve. És megmarketingelt névvel ellátva. Viszont nagyon finom, tényleg.

• Bükki sajtok Sándor Tamástól

Csak egy párbeszéd, a kérdező az Uram. Nem kevés bor után.

- Gergő, milyen sajt ez?

- 3 hónapos, tehéntej.

- Kecskéből?

• Áfonyás gyümölcskenyér dióval - Turán főbor 2003. Kaló

Na ebből már semmit nem ettünk. Olyan szinten voltam tele, mint a duda, azt éreztem, hogy ha még egy falatot kell ennem, akkor meghalok, és az örök nyughelyem lesz az arborétum. Beszélgettünk még, elkortyoltuk az utolsó borokat is, majd mindenki aludni ment. Volna. Ha a Medve nem fdezte volna fel az emeleten lefóliázva az "áfonyás gyümölcskenyér dióval" című tételt. Egész éjszaka rájárt mindenki, mint egy osztálykiránduláson.

egyik kedves vendégem, de sosem hittem volna, hogy kívánsága valóra válik: nos, ez ma tényleg a 3 posztos nap.

Mostanában csúnya kaka és káromkodós vagyok.

Igazából az agyrém tegnap indult. Álltam az illatszeresnél a (nem kicsit) hosszú sor végén egy pályaudvar közelében. A pénztárnál egy fiatal srác, olyan megahtározhatatlan korú, de még 20 alatti, nagy hátizsákkal, szemmel láthatóan hosszú útra indul, talán gimnazista, talán egyetemre jár, de biztos ami biztos, még a vasutas sztrájk előtt haza akar érni. Tökmindegy. Kosarában két csoki meg egy literes ásványvíz, majd mikor az ásványvízre az eladó beüti a 395 Ft-ot, akkor elkerekedik a szeme, és mégsem kéri a vizet, elnézést kér, rossz árat nézett és csak egy ötszázas van nála, a vizet vissza kell tenni és másik kell helyette.

A víz oxigénnel dúsított, flancos csomagolású, szuper kupakja van (olyan csőrös-sportitalos), és az ára, nos, tényleg félreérthetően van kiírva, de csak az üveg miatt 200 Ft-ot megér(t volna). Jó, oké, belbecs meg minden, de tedd szívedre a kezed, mikor vettél utoljára valamit azért, mert jó volt a csomagolása? Nem is olyan rég, ugye? A legjobb  barátnőm (madarat tolláról?) azt mondta, hogy azért vettem meg ezt a kabátot, mert gyönyörű a bélése. persze a kabát is szép, de a bélése... Hmmmmmm......

Vissza a boltba, a tétel sztornó, mondom SZTORNÓÓÓ, üvölt fel a lány az emeletre, miközben húzza a száját, és kifejti, hogy nem kell itt szabadkozni meg elnézést kérni, most itt áll az egész sor és egyébként is... Nos, itt a srácnak már vörös volt a füle és remegett a keze.

Majd lejött az üzletvezető, morogva és gúnyos megjegyzéseket odaszurkálva, hogy "na, már megint sztornó", "na, már megint jöhet le az emeletről" és a kasszás meg a biztonsági őr halk-gyunoros megjegyzései, hogy ja, ja drága ez a víz, és hogy NEM KELL DRÁGA DOLGOKAT LESZEDNI A POLCRÓL, HA NEM TUDJUK KIFIZETNI, nem csokikázni kéne...

A srác szemét itt öntötte el a könny, az én agyamat meg a híg sz@r és előszedtem a szebbik stílusomat.

- Hölgyem, talán nem így kéne, nem? Elnézést kért.

- Mi a probléma?- nos, ez az a tipikus "vagyonőr mondat, amit jobb helyeken a "miben segíthetek"-ra váltottak már rég, és nem tartozik hozzá a mellizom megmozgatása.

- A probléma a bánásmód és a...

- Mi a baja a csajnak?- ezt már hátulról ordította előre az egyik árurakodó.

Felvázoltam (felváltva ordítottam, majd káromkodtam, majd levegőt vettem), hogy mi a probéma. A probléma az a három perc alázás, amit ennek a fiúnak el kellett viselni egy tetves ásványvíz miatt. Hogy a kasszás, aki életében soha nem venne 400 Ft-os vizet a 70 ezer forintos fizetéséből (jelzem, én sem venném meg), fikáz egy kereset nélküli gyereket. A probléma az, hogy mindenkinek, bárkinek, mindenféle anyagi körülmények között (szegény vagy gazdag) és mindenféle szituációban (most épp van-e nála pénz vagy nincs) joga van a méltósághoz és ahhoz, hogy ne alázzák meg. Sosem felejtem el, egyszer edzésről mentem hazafelé, és átmentem a Westenden. Megláttam álmaim táskáját (akkut táskamániám van) - tény és való, rohadt drága volt. Otthon azonban a diófa doboz mélyén sivalkodott és ordibált az az 50 ezer forint, amit kiegészítésnek kaptam. Beléptem a boltba, és szerettem volna a kezembe fogni a táskát, megfogni, érezni a tapintását, megnézni a belsejét, a cipzárt... és igen, melegítőben és edzőcipőben voltam. A hölgy "nagyon kedvesen" tudtomra adta, hogy

• az egy nagyon drága táska
• biztos, hogy meg akarom nézni?
• mert feleslegesen és csak a móka kedvéért nem veszi le
• és tényleg 53.000 Ft.

Tudom, tudom, nem kellett volna, de kifordultam a boltból és potyogtak a könnyeim hazafelé.

Na vissza a vízhez meg az artikulálatlan üvoöltésemhez (vörös volt a fejem konkrétan), szóval a vége az lett, hogy legyek kedves elhagyni az üzletet, most. MOST.

- És hova tegyem a kosaramból az árut?

- Csak dobja le a földre.

Szó szerint vettem amit mondott.

(A vizes problémához egyébként hozzátartozott, hogy b@sszameg öregszem, mert egy 18 év körüli fiú nekem már gyerek, de ez most nem tartozik ide).

És akkor arról a senkiházi seggarcúról, aki bottal rávert a kutyám gerincére ma a parkban, na arról ma nem írok posztot. Majd legközelebb. Most nem, nem lenne jó vége.

Elutazunk a hétvégén. Kutya nélkül. Ez mindössze annyit jelent, hogy a KUTYAGYERMEK elérkezett élete első, csak és kizárólag fiús hétvégéjéhez, ugyanis megy a Balcsira a nagyapjával (Apósom, a zseniális pöffeszkedős, mint már egy korábbi posztban megírtam), és hát mi tagadás, be vagyok tojva.

Ó, jaj, szemem fénye, mi lesz veled? Ilyen volt, mikor apró Drazsé volt, mondhatni törmelék, és most egyedül vandálkodik a nagy balatoni kertben?

Mit csinál majd az én kiscsibém nélkülem? (Valószínűleg semmi extrát, nagy kalandokra hívja majd a kert, átbújik a kerítésen és bemegy a szomszédos ház konyhájára kunyerálni.)

Ki fogja szeretni, ha én nem leszek ott? (Mindenki vagy senki. Leginkább mindenki.)

Mit fog enni? (A kérdésem felesleges volt, a Medve reggelre összekészítette a pakkot: kaja, tányér, CSÜLI - most hátha újra frendcsip lesz az idegen körülmények csapatépítő hatása miatt, párnácska, rágókötél, kombinált kommandós készlet, mindmáig harcoló szovjet alakulatok, egyszóval minden, MINDEN van abban a táskában.)

Meg aztán... mégiscsak egy kutya...

De akkor is: nem fog UNATKOZNI?

Ismersz valakit, aki szeretne Székesfehérvár belvárosában 2 szobás helyes kis lakást venni? Ha igen, szólj. Komolyan. Eladnánk.

 

A következő dalt a fonóba küldöm mindenkinek, aki szereti. És Pistikét várják a lángososnál. Oppardon: hangosbemondónál.

Idáig tartott eredetileg a poszt.

Medve skypon:

- Vedd ki azt, hogy kicsi, és írd bele, hogy 50 m2 és tégla. Nyuszkó, közel az iskola, óvoda, jó közlekedésű, zöldre néző, vezetékek kicserélve, fürdőszoba új...

- Csillagom, ez nem egy ingatlanos oldal, nem írom bele.

Innentől olyan lett, mint ey rossz gyerek.

- Közel a piac, rendelő, sportpálya. A leendő vevőnek megmutatom az összes kocsmát is a környéken.

- Drágám, nem, ez nem egy ingatlanos oldal, hagyjál már.

De folyamatosan villogott a SKYPE.

... Lakáááááááááááás... hahóóóóóóóóóóó...vegyétek meeeeeeeeeeeeeeeg... :D fittyfiritty.... sálláláááá....

Úgyhogy így vagy úgy, de ingatlanos oldal lett.

Valamiért agymenésem, hogy a régi értékeket át KELL menteni a mostani életünkbe. Csak egy picit kell tekerni, csavarni az alapot hogy máris a mai vizuális igényeknek megfelelő, könnyebben fogyasztható de azért szívet melengető legyen a végeredmény.

Szerintem.

Ez egy sorozat első, "próba" tagja, az elképzelt koncepciót megvalósítottuk, megnéztük, hogy néz ki képen. Nekünk nagyon tetszett, úgyhogy elhatároztuk, lesz még több kép is, már válogatjuk a modelleket. Ötletelünk, álmodozunk, koncepciókat gyártunk, válogatunk és személy szerint nyakig (újra) elmerültem a néprajzos könyvekben.

Fogadjátok szeretettel, mi úgy készítettük. És úgy fogjuk a többit is.

A rajzolt-hatású álomvilág második tagja. Fogadjátok nagy szeretettel.

Fotós: Dévai Zoltán

Modell: Kurmann Kata

Haj: Krizsán Győző

Matte painting és airbrush: Tejfel Krisztián

A sminket én követtem el. Egyébként "munkáim" jelöléssel a sajnát munkáimat látom el, nem tudom mennyire meglepő... Volt, aki rákérdezett, ezért gondoltam megírom. És itt ezen a ponton írom meg azt is, hogy rendkívül ízlésesen láttam egy honlapot, melyen a sminkes innen-onnan összeszedett munkákkal hirdeti a sminktanfolyamát. A szórólapján az én egyik munkám részlete is ott van: PS-pal kicsit levágjuk a képet oszt jobb lesz, mint újkorába.

Nem is kell hozzá PS, egy sima képszerkesztővel le lehet.

Ezúton is üzenem Neked kedves "kollegina", hogy:

*?Vgrrrrrrrrrrrrrkbs%!!!!!

... és képzeld, megvan minden egyes alkatrésze, és mindegyik MŰKÖDIK! - újságolta Medve hihetetlen csillogással a szemében, mikor hazajött a munkahelyi babanézőből.

Picike fülek, aprócska lábak és még annál is kisebb ásítás, 3-4 kilós csomag, és az én Uram megtanulta helyesen ringatni -ahogy a ringatás 1.0 programot bemutatta (fantázianeve rumbacsörgő), csodálom, hogy a gyerek agyrázkódás nélkül megúszta. De már fejlődtünk, kérem szépen, tanultunk: a konszolidált 1.5 változat fut, már csak hullámvasút-érzés lehet szegénykének, de ekkora Medvemancsokkal nem is lehet másképp.

Én még nem vagyok anyuka, de már most beszippantott a spirál: aktuális döntések, leendő döntések, és a már meghozott döntések hatása, behatása, kihatása és áthatása az életünkre, életére ésatöbbi.

A házasság, a biobébi és a gerincbarát hordozók, a waldorf-óvoda vs. hagyományos és a napenergiával való feltöltődés, az egészséges-ételeket-főzni és a házias csokis keksz, a hagyjunk szabad folyást a dolgoknak elv...

Például:

• nem baj, ha 3 évesen még nem szobatiszta a gyerek és folyik a takony az orrából, illetve ork-hangon kommunikál mindenkivel - hisz csak a saját ütemében fejlődik, nem szabad siettetni

VS 

• ne rendetlenkedj, ne beszélj hangosan a villamoson, ne rohangálj a játszótéren, mutasd meg Bözsi néninek az új pörgős szoknyádat, edd meg a spenótot akkor is, ha nem kéred.

Vagy

• A szuperanyuk szuperbio ételeket tesznek a gyerekek elé, lószőr fülbevalót viselnek és túristaszandálban járnak, bio hónaljukból bioszőr lóg, amit berasztásítanak és zöld-sárga-piros Bob Marley gyöngyöket fűznek bele. Apró babacipőket horgolnak és tartózkodnak a hajfestéstől a terhesség -9 +12 hónapjaiban.

VS

• A szuperanyuk összesen 5 kilót híznak a terhesség alatt, bőrük feszes marad és a fodrásztól mennek a szülőszobára. Gyönyörű, magassarkú, feltehetőleg arany tipegőkbe bújnak és abban lavíroznak ki a kocsiig, mikor hazaviszik a gyereket. Mindig mosolyognak, sosem fáradtak és nem látszik meg az arcbőrükön, hogy nem alszanak éjszakánként.

És egy újabb dilemma:

• Ó, engem tökéletesen boldoggá tesz az itthoni lét. Nem is értem, hogy dolgozhattam VALAHA, annyira messzinek és távolinak tűnik a dolog. SOHA nem akarok visszamenni a munkámba, nekem tökéletesen jó itthon, és mindenki aki másképp tesz, az nem törődik a gyerekével. Hisz az anyaság csodálatos, minden percét ki akarom élvezni és aki nem úgy él, mint én, az hülye.

VS

• Mindenki lusta, igénytelen és tehetségtelen, aki nem megy vissza a szülés után dolgozni. Én egyből visszamentem, igaz, a gyerek fél éves koráig csak napi 6 órában, de majd lesz ez megint 10. Vezető vagyok egy multinál és megszoktam ezt az életformát, nem tudnék 4 fal között ülni és otthon szöttyögni - a köcsögfestés nem nekem való. És egy gyerek is csak akkor boldog, ha az anyuka is az - márpedig nekem kell a munkám.

És még sorolhatnám. Mi van, ha egyik sem vagy? Mi van, ha mindegyik vagy? Mi van, ha soha többet nem kérhetünk mástól tanácsot, hisz hiába kérünk, a válasz úgyis csak az lesz, hogy ezt NEKED kell tudnod, Te érzed.

Talán ez a lényeg: hogy mindannyian magunk érezzük. Bárhogy is éljük az életünket,  hatása van a MAKETTRE, mert függ tőlünk és a döntéseinktől, már akkor, mikor még meg sem született. Én azonban hiszem, hogy ha a szeretet vezet a döntéseinkben, abból nagy baj nem lehet. Oké, hogy szeretjük a gyerekünket és a családunkat, hisz tény, hogy miattuk, értük, velük, ők az első helyen stb.

DE! és ez nem egy határozott DE, talán inkább egy ÉS: szeretni kell saját magunkat is, az életünket, a gondolatainkat, a teremtő erőnket, ahogy családot tudunk létrehozni 2 ember életközösségéből, ahogy szerethető munkahyelet teremtünk a munkatársaink számára, ahogy ételt adunk az asztalra ( a vajas kenyér is ételnek számít!). Együtt kell tudni élni a döntéseinkkel és szeretnünk kell magunkat azért, mert akkor és ott azt és úgy döntöttük, ahogy... Mert végső soron saját magadnak kell megfelelned. Ez feloldhatatlan szabály, mondhatni kötelesség: ha magaddal nem vagy békében, borul a rendszer, sz@r lesz a palacsintában és porszem a gépezetben.

Egy dolog miatt viszont mindenképp le a kalappal: hogy a legjobbat akarod mindenkinek és végső soron (valld be!) mindig a szívedre hallgatsz. És ez így van jól. 

Tegnap a Ráday utca egyik (általunk nagyon kedvelt) éttermében üldögéltünk a Medvével és a legjobb barátommal. Egészen pontosan az étterem kiülős részén, tudod, párnázott székek, lágy fények, egy palack rosé és az ernyők, a növények. Sétáló emberek, lampionok mindenhol... szóval imádom, egy kicsit mindig olyan érzés, mintha nyaralnánk. Göröngyös úton jutottunk el idáig.

Medve csak később csatlakozott, a barátom sört szeretett volna, így egyedül maradtam a borválasztással. A pincér új, még nem láttam soha. Sebaj, itt még töretlen volt a mosolyom.

- Kérhenék egy borlapot? Köszönöm... A ház borain kívül más bort nem lehet pohárral kérni?

- Nem, csak a ház borait.

Hát, oké, de ha egy üveg bort bepusztítok egyedül, akkor sanszos, hogy úgy fogok hazavonulni, hogy énekelek az esőben és közben szteppelek. Nem, nem menni, vonulni fogok. Az ős-Hollywood és a glamour korszak szellemisége tör ki belőlem ha be vagyok csípve. Fred & Ginger, Tim & Liz korszaka. Meg (ilyenkor) az enyém! Marad a pohár, mint mennyiség. A kínálat egy vörös egy fehér és egy rozé, ha jól emlékszem az itallapra a fehér valami balatonfelvidéki megnemmondommi, oda volt írva, de már nem emlékszem. Akkor azonban kérdeztem.

- Kitől van a folyóbor? A balatonfelvidéken van egy pár jó pincészet...

- Fogalmam sincs, az az igazság, hogy ezek ilyen PET palackban érkeznek, folyóborok.

Ami persze így van. Jobb helyeken -és most nem a mittudomén Borhörpintő vagy Párizs fényei névre keresztelt pléh műintézményekre gondolok, hanem éttermekben- szóval jobb helyeken a "ház bora" ugyanúgy ismert és elismert pincészetektől származik, ugyanúgy jó tételek lehetnek. Azért lehetnek ház borai, és azért lehet kedvező az áruk , mert nem olyan kiemelt tételek, nem kapnak annyi figyelmet, nem "nagybornak" szánják, hanem eleve folyóbornak, ettől még lehet zamatos, kellemes, élvezhető, mindennapokban remekül iható. Jó példa erre, hogy mi nők is jobban megértsük:  EDC az Esprittől, vagy épp Emporio Armani a Giorgio Armanitól, a Next és a Boss kapcsolata vagy a Chanel és a Bourjois... "B" terv, nagy márkáktól. Nagy vonalakban ennyi a folyóbor. No de ezt a PET palackos dolgot nem feltétlen közöljük a vendéggel, ez kábé olyan, mintha rendelnél egy fincsi omlettet, és közölné veled a pincér, hogy tudod, hogy a tojás a tyúknak a SEGGÉBŐL jött ki és tisztítás előtt SZAROS volt?

Inkább SAUSKA rosé cuvée lett belőle. Palackkal. Díva üzemmódra vigyázz, felkészülni, rajt! Beszélgettünk, nevetgéltünk, időközben csatlakozott Medve is, majd egyszer csak megéheztem (ó, micsoda meglepetés), úgyhogy szóltam a drága férjemnek, hogy kérjen nekem egy... Hát, étlapunk nem volt, azt már régen elvitte a pincér, nincs is ezzel semmi baj, nem enni jöttünk eredetileg. Hogy meggyorsítsam a dolgot, gondoltam leolvasom az angol nyelvű feliratokat, aszongyahogy Spinach Cream Soup with Cheeseballs (bár nem értem, hogy miért így van leírva. Úgy értem, tulajdonnév? Mr. Cheeseballs? Mennyire bizarr:)

Lényeg, hogy megvan a célpont: SpenótLeves SajtGolyókkal.

- Főúr, legyen kedves...- MONDTA az én türelmes férjem, miután a szemkontaktus elől úgy fordult el a pincér, mint a szűzlány az iskolabálon, a diszkrét intésre (hidd el, valóban diszkrét volt az az intés, a férjem ízig-vérig úriember, talán ez volt a baj, lehet integetni kellett volna, vagy óbégatni, csettintgetni, fütyülni).

Odajött.

- Kérnék szépen még egy szénsavas ásványvizet és a hölgynek egy spenótkrém levest sajtgolyókkal.

- Elnézést, nem értettem

- Egy spenótkrém levest sajtgolyókkal.

- Olyanunk nekünk nincs.

- Hogyhogy? Oda van kiírva, hogy spinach cream...

- Nincs olyan az étlapunkon. Parajkrém levesünk van.

Azt hittem, rosszul hallok. A srác nem fikázott minket, nem nagyképűsködött, egész egyszerűen valóban ennyire futotta. Szolgálatkészen és egy mosollyal megerősítette, hogy csak parajkrém levest tud hozni, azt nagyon szívesen, de spenót az sohanemisvoléssohanemselesz.

Wazzeeeeeeeeeeeeeeeeeeee...

PS: átküldtem az elkészült posztot a Medvének. Jót mulatott a tegnap esténken ő is, de volt egy halk kitétele.

"Nyuszkó, sosem rendelek feltételes módban. Mindig kérek és nem kérnék."

És belátom, ez egy igazi férfi számára alapelv lehet.

vannak nagy defekteim.

Imádom a Marmite nevű, mások szerint emberi fogyasztásra akalmatlan élesztőkivonatot (egy ideje nem látom a TESCO polcain, valószínűleg én kerestem egyedül), szóval imádom, vajas pirítóssal. Kilószám.

Odavagyok a hímzett szoknyákért - nem tehetek róla, tudom, hogy most nem akkora trend, de egyszerűen a rabja vagyok a finom kis mintáknak, abban a pillanatban, amint hímzett szoknyát látok a pénztárcám önálló életre kél, a próbafülke mindig üres és mindig van az én méretemben (ez már-már X-akta), szóval tehetetlen vagyok és a körülmények áldozata. Peace.

Mostanában rászoktam arra, hogy a talpamat napoztatom: azzal a szánalmas gondolattal indult a dolog, hogy úgy gondoltam, ha a nagykörúton az ablak alatti kanapéról kiteszem a lábam az ablakba, akkor bronzszínű lesz a lábam. Aham. Öhöm. Ja. Mindez működhet Julia Roberts hosszúságú lábaknál, de tömpe törp kategóriában sajnos csak a talpacskád pislog a napfényre. Vagy fordítva. Öröm az ürömben, hogy jó érzés, így rászoktam, imádom, hogy a meleg csiklandozza a talpamat. Csak le kell szoknom róla, mert (értelemszerűen a talpam nem) a lábfejem többi része barnulóképes, és rohadtul nem szeretnek "retkes lábfej" hatást, mire szoknyás idő lesz.

Ha már a lábfejnél tartunk, térjünk ki a körmökre és a körömlakkra: kézre-lábra egyaránt imádom az igazi, vásári-bazári-hejehuja-vircsaft színű kötömlakkokat. Olyan színeket tudok vásárolni, ami konkrétan másnak beleég a retinájába, semiseseok, semmisetúlfeltűnő, ésegyébkéntis. Igen, szépnek látom és igen, sajnos rendszeresen használom is őket. A pink, a piros, a narancs és a korall a favorit így nyáron. Íme a 2 új nyári kiszemelt, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy mielőbb beszerezzem őket. Mindkettő OPI-csoda, már a nevüket is szeretem: a felső az I'm Indi-a mood for love, ez meg itt a You're a Pisa Work. Angolul tudóknak végeláthatatlan humorforrás az OPI katalógus - és a színek... Hmmmmmmm:)

a tegnapi sárga poszt, talán az április vége, talán a vidám kisvirág, de... ő az egyik új kedvenc. Marc Jacobs-tól a Daisy. Dézi. Kicsit olyan tehénszerű a neve, de erre most nem térünk ki. Bájos. Olyan bájos tehén, vagy mi. Színeiben kicsit kamilla, a látvány meg mosolyt csal az arcomra. Esküszöm, most, hogy végigolvasom, még rímel is, amit írtam, de jambikus pentameterek helyett paradnak a népköltészet rímei: száraz ágon ül egy veréb, emlékkönyvbe ez is elég. Emlékeztek a régi emlékkönyvekre? A feljatott TITOK sarokra, amibe rendszerint az volt írva (helyesírás függvényében változhat), hogy: Te kis buta, nemlátod hogy titók?