egyik kedves vendégem, de sosem hittem volna, hogy kívánsága valóra válik: nos, ez ma tényleg a 3 posztos nap.
Mostanában csúnya kaka és káromkodós vagyok.
Igazából az agyrém tegnap indult. Álltam az illatszeresnél a (nem kicsit) hosszú sor végén egy pályaudvar közelében. A pénztárnál egy fiatal srác, olyan megahtározhatatlan korú, de még 20 alatti, nagy hátizsákkal, szemmel láthatóan hosszú útra indul, talán gimnazista, talán egyetemre jár, de biztos ami biztos, még a vasutas sztrájk előtt haza akar érni. Tökmindegy. Kosarában két csoki meg egy literes ásványvíz, majd mikor az ásványvízre az eladó beüti a 395 Ft-ot, akkor elkerekedik a szeme, és mégsem kéri a vizet, elnézést kér, rossz árat nézett és csak egy ötszázas van nála, a vizet vissza kell tenni és másik kell helyette.
A víz oxigénnel dúsított, flancos csomagolású, szuper kupakja van (olyan csőrös-sportitalos), és az ára, nos, tényleg félreérthetően van kiírva, de csak az üveg miatt 200 Ft-ot megér(t volna). Jó, oké, belbecs meg minden, de tedd szívedre a kezed, mikor vettél utoljára valamit azért, mert jó volt a csomagolása? Nem is olyan rég, ugye? A legjobb barátnőm (madarat tolláról?) azt mondta, hogy azért vettem meg ezt a kabátot, mert gyönyörű a bélése. persze a kabát is szép, de a bélése... Hmmmmmm......
Vissza a boltba, a tétel sztornó, mondom SZTORNÓÓÓ, üvölt fel a lány az emeletre, miközben húzza a száját, és kifejti, hogy nem kell itt szabadkozni meg elnézést kérni, most itt áll az egész sor és egyébként is... Nos, itt a srácnak már vörös volt a füle és remegett a keze.
Majd lejött az üzletvezető, morogva és gúnyos megjegyzéseket odaszurkálva, hogy "na, már megint sztornó", "na, már megint jöhet le az emeletről" és a kasszás meg a biztonsági őr halk-gyunoros megjegyzései, hogy ja, ja drága ez a víz, és hogy NEM KELL DRÁGA DOLGOKAT LESZEDNI A POLCRÓL, HA NEM TUDJUK KIFIZETNI, nem csokikázni kéne...
A srác szemét itt öntötte el a könny, az én agyamat meg a híg sz@r és előszedtem a szebbik stílusomat.
- Hölgyem, talán nem így kéne, nem? Elnézést kért.
- Mi a probléma?- nos, ez az a tipikus "vagyonőr mondat, amit jobb helyeken a "miben segíthetek"-ra váltottak már rég, és nem tartozik hozzá a mellizom megmozgatása.
- A probléma a bánásmód és a...
- Mi a baja a csajnak?- ezt már hátulról ordította előre az egyik árurakodó.
Felvázoltam (felváltva ordítottam, majd káromkodtam, majd levegőt vettem), hogy mi a probéma. A probléma az a három perc alázás, amit ennek a fiúnak el kellett viselni egy tetves ásványvíz miatt. Hogy a kasszás, aki életében soha nem venne 400 Ft-os vizet a 70 ezer forintos fizetéséből (jelzem, én sem venném meg), fikáz egy kereset nélküli gyereket. A probléma az, hogy mindenkinek, bárkinek, mindenféle anyagi körülmények között (szegény vagy gazdag) és mindenféle szituációban (most épp van-e nála pénz vagy nincs) joga van a méltósághoz és ahhoz, hogy ne alázzák meg. Sosem felejtem el, egyszer edzésről mentem hazafelé, és átmentem a Westenden. Megláttam álmaim táskáját (akkut táskamániám van) - 
tény és való, rohadt drága volt. Otthon azonban a diófa doboz mélyén sivalkodott és ordibált az az 50 ezer forint, amit kiegészítésnek kaptam. Beléptem a boltba, és szerettem volna a kezembe fogni a táskát, megfogni, érezni a tapintását, megnézni a belsejét, a cipzárt... és igen, melegítőben és edzőcipőben voltam. A hölgy "nagyon kedvesen" tudtomra adta, hogy
- az egy nagyon drága táska
- biztos, hogy meg akarom nézni?
- mert feleslegesen és csak a móka kedvéért nem veszi le
- és tényleg 53.000 Ft.
Tudom, tudom, nem kellett volna, de kifordultam a boltból és potyogtak a könnyeim hazafelé.
Na vissza a vízhez meg az artikulálatlan üvoöltésemhez (vörös volt a fejem konkrétan), szóval a vége az lett, hogy legyek kedves elhagyni az üzletet, most. MOST.
- És hova tegyem a kosaramból az árut?
- Csak dobja le a földre.
Szó szerint vettem amit mondott.
(A vizes problémához egyébként hozzátartozott, hogy b@sszameg öregszem, mert egy 18 év körüli fiú nekem már gyerek, de ez most nem tartozik ide).
És akkor arról a senkiházi seggarcúról, aki bottal rávert a kutyám gerincére ma a parkban, na arról ma nem írok posztot. Majd legközelebb. Most nem, nem lenne jó vége.
