a sminktáska. Komolyan mondom, sokszor a vállam szakad le és verem a fejem a falba, hogy miért nem lettem vadakat terelő juhász, vagy libapásztor kisleány. Kazettás 
sminktokok, ecsetkészlet, százezernyi apró kütymütty, csillámporok, selyemporok, ragasztók, alapozók, kiegészítők, lemosók, titkos kotyvalékok, üvegcsék, csatok, csipeszek, fények és mattosítók.
Mikor kezdő sminkes valaki, akkor azzal trükközik, hog lehetőleg minél többnek nézzen ki az a szerény kis sminkfelszerelés, amivel nekiindul a szakmának.
Egy idő után azonban a cél az, hogy a lehető legkevesebb sallang nélkül (kupakok, tetők, fedők) nélkül minél több hasznos eszközt lehessen ugyanakkora helyre bepasszírozni. Ennek mestere az egyik tanítványom: úgy tudja bepakolni a táskát, hogy csak lesek, mint a lukinyúl. Ha kiveszek valamit a sminktáskámból és ő nincs ott, akkor úgy járok általában, mint mikor kiskoromban fagyit keresütnk a mélyhűtőben. Kinyitottuk az ajtót, kiszánkázott belőle nyolcvan csirkecomb, amit fél órán át préseltünk, igazgattunk, szuszakoltunk és a nagy logisztikai és tereprendezési hadviselésnek eredményeképp jó esetben(!) ötöt vissza tudtunk tenni.
Ami nem rossz arány, csak nem jó.
