Elutazunk a hétvégén. Kutya nélkül. Ez mindössze annyit jelent, hogy a KUTYAGYERMEK elérkezett élete első, csak és kizárólag fiús hétvégéjéhez, ugyanis megy a Balcsira a nagyapjával (Apósom, a zseniális pöffeszkedős, mint már egy korábbi posztban megírtam), és hát mi tagadás, be vagyok tojva.
Ó, jaj, szemem fénye, mi lesz veled? Ilyen volt, mikor apró Drazsé volt, mondhatni törmelék, és most egyedül vandálkodik a nagy balatoni kertben?
Mit csinál majd az én kiscsibém nélkülem? (Valószínűleg semmi extrát, nagy kalandokra hívja majd a kert, átbújik a kerítésen és bemegy a szomszédos ház konyhájára kunyerálni.)
Ki fogja szeretni, ha én nem leszek ott? (Mindenki vagy senki. Leginkább mindenki.)
Mit fog enni? (A kérdésem felesleges volt, a Medve reggelre összekészítette a pakkot: kaja, tányér, CSÜLI - most hátha újra frendcsip lesz az idegen körülmények csapatépítő hatása miatt, párnácska, rágókötél, kombinált kommandós készlet, mindmáig harcoló szovjet alakulatok, egyszóval minden, MINDEN van abban a táskában.)
Meg aztán... mégiscsak egy kutya...
De akkor is: nem fog UNATKOZNI?