fotózás szuper volt, csütörtökön egész álló nap pakoltam (nem egyszerű ám két gyerekkel egy gyerekkel és egy férjjel útra kelni, xanax, xanax, xanax, na jó, nem, de majdnem...)

Aztán pénteken rám szakadt a semmi. Semmi zaj, semmi sziréna. Nincs internet. Nincs telefon, nincs mosnivaló és oda-kell-érni-időpont. Azt hittem, megbolondulok.

Kényszeresen nekiláttam, hogy valami -bármi!- feladatot kreáljak magamnak, hisz nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy csak úgy, kötetlenül, semmi dolgom, és egyébként is... pakoljunk ki, szervezzük meg, intézkedjünk. Egy egész nap kellett, hogy kiengedjek, de jelentem, sikerült.

Kávét szürcsöltem a teraszon, bámultam a hófödte kertet, néztem a jeges-ezüstszikrás Balatont, hallgattam a csendet.

Ráérősen reggeliztünk minden nap: szendvicses, összesütős, gyertyafényes.

Sétáltunk hótaposóban, piros orral, szemet csípő hidegben. Összebújva, andalogva, babakocsit tolva. Család. Jó ez így nekünk.

Ebédeltünk, boroztunk, borbisztróba mentünk, karácsonyi vásároztunk.

Pihentünk. Teljesen feltöltődtem, szinte érzem, ahogy árad belőlem most az energia.

Ma délután már dolgozom;)