Leginkább érdeklődésem hiányában.

Olyan semmittevős-de-készülős napok vannak mögöttem, tengek meg lengek, pangok, úszást nézek és

mosolygok, mikor leszállok a 9-es buszról. Megyek a körúton és úgy érzem magama fáradt nyári napfényben késő délután, mintha én is Pál utcai fiú lennék, és igen, iskolaillat van a levegőben, tudod, az a meleg, napfényes levélillat, amihez fehér blúz és frissen csomagolt könyv dukál. Meg színes ceruza, amit csak az új tanévben szabad elkezdeni.

Sétálok, lődörgök, betévedek egy írószer boltba, veszek pár ív szép papírt, úgyis be akartam csomagolni egy csúnya cipősdobozt... aztán beugrom a művészellátóba és veszek pár pasztellkrétát, rég rajzoltam, hiányzik. A fény érdekel mostanában.

Sminkben is. Plasztikus arcokat rajzolok, játszom a fénnyel, már-már egészen porcelános, de vissza a sétámhoz: jobbra egy kávézó kiülős részén kockapókereznek, Buena Vista, csak magyarban, az átlagéletkor 80 év.

Aluljárok, majd felüljárok újra, megint van epres fánk, de most nem kell, most méregtelenítés van, HÖ, egészen holnapig, ugyanis holnap friss, francia piskótát készítek vaníliás szilvával és egy csipet levendulával, szeretjük.

Lassan-lassan új utakat

 járok, nem, egyáltalán nem divatos és nem is trendi, de az enyém, végre az enyém és jól érzem magam benne. Építgatem, színezem a világom: rengeteg könyvet olvastam mostanában, hello, barokk. Ha ez így, egy modaton belül lehetséges. És miért ne lenne az? No, de...

Ha mindig-mindig ilyen boldog lehetnék, mint ezen a délutánon, jaj, talán el sem bírná a szívem.

Pláne hogy én is iskolába készülődöm.