Teljesen észrevétlenül múlt el a nyár, és mire eljutott a tudatomig, hogy le kell engedni a gumikacsát, már ősz is lett. Pontosabban ősz közepe lassan...
Igazi szép, meleg színekkel teli és egy meleg pulcsival elviselhető, sárguló leveles, gesztenyegyűjtős ősz. Olyan régi, általános iskolás, piros kocka iskolatáskás, indiánszínű, amibe lassan majd bekúszik az elmaradhatatlan sült alma és az ázott avar illata.
Eszembe jut, hogy milyen illat volt régen az osztályban, mikor hatalmas platánlevelekről kellett temperával lenyomatot készíteni, vagy mikor technika órán gesztenyemanót csináltunk, meg gesztenyesünit fogpiszkáló tüskékkel.
Előttem van az iskolai folyosó, a tízórai, a szalvéta (bár mindig csak a többi gyereknek volt szalvétás uzsija - az én anyukám modern volt, bibibí, és alufóliába csomagolta a kajámat. Nem is voltak piros kockás cafatkák rajta!) és a poharas tej, a tornazsák átható gumiszaga és a frissen faragott színes ceruzakészlet illata. A régi, gumis, ceruzákat egyenként bedugós tolltartók... És mindig rendet raktunk benne, ha véletlenül grafitos lett az alja, kiradíroztuk.
Imádtam, mikor év elején még fényes volt a könyveken a nejlon borítás. Szerettem a váltócipőmet, és emlékszem a sok elkallódott fél pár kesztyűre az osztályban...
Meg a titok-, osztály-, és barátságfüzetek... Rémlik?
Ps. a bejegyzés után egy órával: Drágáim, véghezvittem a fene nagy kismama hormontúltengésemben és a ragyogó ősz hatására a "milyen lehet kockás takaróba bújni és tejes teát iszogatni?" projektet.
Jelentem:
- jéggé fagyott tappancsokat kockás plédbe bújtatni jóóóó
- a tejes tea okádék. Én nem is értem: én rontottam el valamit? Szóval elmúlt a nagy kultúrsokk, megyek nutellát enni. És egy mozdulattal kiöntöm a budiba a tejes teát.
