az új Stúdióban. Már válogatom a lámpákat és lemértük a pult hosszát, azon töröm a fejem, hogy milyen színű legyen a fal és hogy hova kerüljenek a tükrök.

Ha nem is kényelmes tempóban, hanem egy hirtelen kényszerhelyzet miatt, de elkezdődött a szervezkedés. Az történt ugyanis, hogy eladják a helyet, ahol eddig dolgoztam, és erről sajnos minket bérlőket elfelejtettek időben értesíteni. Egy masszív anyázás, egy hatalmas bőgés (mégiscsak 3 év volt) és egy virtuális alkoholba fulladás után (azért tortát ettem dögivel - ha már alkoholt nem nyomhatok) felébredt bennem a tettrekész élmunkás, és úgy döntöttem, hogy "Senki se állítja Bébit a sarokba". Felveszem a kesztyűt és beledudáltatok mindenkit.

Minden rosszban van valami jó. De tényleg. Ha valaki, akkor én aztán tartok a változásoktól: szeretem a megszokott kis közegemet, igénylem a biztos hátteret, sőt, még a kedvenc útvonalaimról se mondok le szívesen. Évek óta ugyanazt a sampont használom és nem tervezek férjcserét sem. Márkahű vagyok: éljen a Lenor, a nógrádi ropi,  a Chanel, M&S, a Haribo, a Burberry és a Horváth Rozi fűszerek. Belepusztulok, ha váltani kell.

Most valahogy mégsem félek. Magam sem értem, miért. Inkább várom.

Összesűrűsödtek megint a munkáim, de sebaj, még bírom, sőt...