tartozom egy magyarázattal azoknak, akik újra és újra megkérdezik, hogy miért nem írok a "hogyan nyaraltunk" blogba. Talán már akkor sem volt fontos. 

A fontos az volt, hogy nem túl hideg/meleg/sós/vizes-e a víz, hogy át van-e sütve rendesen az étel és hogy kibírom-e a parton a sült polip szagát anélkül, hogy belehánynék a mellettem békésen vödröző-lapátozó kisfiú strandkészletébe. Iszom-e eleget, éri-e nap a hasamat és legfőképpen, hogy mikor fogok tudni úgy egy jóízűt enni, hogy nem gondolom meg hatszor a rendelésemet, és nem piszkálom unottan és undorral azt az ételt, amiért fele királyságomat adtam volna 5 perccel azelőtt.

A család már természetesen tudta, hogy mi a helyzet, a barátok és az ismerősök meg szerencsére nem voltak ott, mikor kéjes mosollyal nyomkodtam szét az epres milkán a paradicsomot és haraptam a lecsóhoz a barackot. Medvi borzongott, én pedig olyan szinten kattantam rá egy-egy ételre, hogy egy nap a 15-ös busz megállójában azon töprengtem, hogy ha jönne most egy idős, galambszürke hajú néni bottal és hálós szatyorral, nagyisüti szaga lenne, tengernyi jóság sugározna a szeméből ÉS lenne nála borsófőzelék ÉS nem adná AZONNAL nekem,

1. akkor valószínűleg kijelenteném, hogy einstand, mint a Pál utcai fiúkban az üveggolyós sztorinál

ÉS HA MÉG MINDIG ELLENÁLL

2. akkor addig verem, míg ki nem szabadítom fogságából a borsófőzit.

Mire hazaértem és megfőztem, már "fujj-kaka-nemkelleznekem" volt.

Az első három (kritikus, és senkinek-nem-szabad-elárulni) hónap a külvilág számára csendben, mondhatni egészen észrevétlenül telt. Egyrészt amúgy sem vagyok 50 kiló, és minden ismerősöm van olyan diszkrét, hogy a ruhám alatti dudort a jól sikerül nyaralásnak tudták be. Láttam, hogy egyikük-másikuk rákéredezett volna, hogy "Figyi, nem vagy terhes?", de inkább csak annyit kérdeztek, hogy "Mizu?", és mivel én kitartóan annyit mondtam, hogy "Semmi", továbbá nem hánytam senki vállára, így láttam a megkönnyebbülést, hogy ("B@sszus, de jó, hogy nem kérdeztem meg, vér ciki lett volna, pedig csak meghízott").

Pedig nem. Nem volt eseménytelen az első három hónap

a., (hányingerem van - akkor hányd tele a vécét, a kollégiumban nekem segített másnaposan - de nem másnapos vagyok, wazze, hanem kisbabát várok, és az émelygés egy nagy hányástól nem múlik el - ja! értem!)

b., és mi lesz, ha három füle lesz? zeneszerző, és ha utálni fogja, hogy mi vagyunk a szülei? nem lesz választása. és ha?......

c., miért sírsz, Nyuszkó? mert ez a hobbim.

ésatöbbi

Nem is nagyon szerettem volna elmondani senkinek, be akartuk tartani a babonás "első 3 hónapig kuss" szabályt. Próbálgattuk magunkat a Medvével, együtt örültünk, meg bőgtünk, aggódtunk és volt tele a tökünk az egész 70-szer járok egy csöppnyi pisit kipréselni/éjszaka mutatványból, de (és ez egy nagy DE): mindent felülírt, mikor a pici szívét először hallottuk dobogni, és mikor most hétfőn a három hónapos vizsgálaton mindent rendben találtak.

Le is kopogom gyorsan.

És megyek barackot enni. Ezúttal nem szalonnával.