Amikor Elég!, Ubunga az Ubungaiaké és nincs kétszázezer plusz egy szabad, demokrata szavazó, mikor ellenplakátok szólnak a "Nyilas Barbie"-ról de közben tombol a "megélhetési bűnözés" és amikor "hazudtunk éjjel-nappal", mikor változás kell és Ibolyát még mindig Náray öltözteti, és úgy néz ki, hogy sajnos nem Lehet Más a Politika, no akkor döntöttük el egy barátnőmmel, hogy emósok leszünk. Vagy emók. Nem tudom melyik a pontos kifejezés.
Még képlékeny, hogy párt is leszünk-e, vagy csak vallási mozgalom/életforma/hitvallás lesz nálunk az EMO, de mindenképp megtesszük a szükséges lépéseket.
Feketére festjük a hajunkat. Drazsénak már nem kell, ő fekete alapból, és egyből teljesíti a második kitételt is: nem lát ki a haja mögül, ugyanis az mesterien elrendezve hull alá, és sötét függönyként takarja a kilátást.
Ha ez megvan, akkor kilyuggatjuk az arcunkat és lehetetlen helyekre tetetünk piercinget (száj, áll közepe, orr közepe, orcák, Drazsinak fülbe is végig), ami nagyon praktikus, mert a kiálló kis pöckökre kis tasakban rá tudjuk majd akasztani a zsebkendőt, pénzt, igazolványokat, szőlőzsírt, szájfényt, kulcscsomót és én munka közben az ecseteket is. Rend a lelke mindennek.
Kultuszunk a halál és az öncsonkítás lesz (részemről én a hasi zsírpárnákkal kezdeném), és csoportos öngyilkosságot követünk majd el, de meggondoljuk majd magunkat. (ezt azért előre tisztáztuk), és Drazsé is meggondolja majd magát. Kabalánk a Büdi lesz (Drazsé 
álneve, az eredeti neve ugynis túl vidáman hangzik), mottónk egy különleges hal (szarok rája) és életcélunk a byroni spleen, vagyis a nihil.
Tettestársam azon morfondírozott, hogy lehet, hogy emo helyett "társadalom perifériájára szorult punk"-ban kellene gondolkodnunk, de elvetettük: a fekete haj-fekete körömlakkal meg tudunk birkózni, a büdössel és a "rothadás, mint életcél"-lal nem. Öregszünk, wazze, már punknak se vagyunk jók.
Ha megerősödünk és mozgalommá válunk, uralhatjuk a világot, ugyanis választások ide, választások oda, ha a szavazást követően át kell jönnöd a Ferenc körúti aluljárón, tisztán látod a mocskot, meg azt is, hogy nem olyan sima az Európába vezető út.
Mert ez egy ilyen világ.
És hogy mik tarthatják ilyenkor az emberben a lelket? Pancsolós Rigó Jancsis muffinja, egy pohár finom bor, egy pénteki vacsora. Egy telefon egy jóbaráttól, a nyaralás tervezgtése, egy hálás kiskutya itthon. Medvehang a vonal túlsó végén. Egy e-mail, amiben csak egy "szép napot" képeslap van. Egy klassz fotózás csütörtökön, 2+1 mosolygós tini ma, egy epres ásványvíz, a pinyakoládás tictac (mivel nincs nyunyó gomezes "n" a gépemen,, így írom. A pina colada szarul néz ki.) és hír egy 5. sikeres próbálkozásról, ami akár dupla örömre is okot adhat.
