Méltatlanul merült feledésbe. Ez egyértelmű. Lenyomta a spaghetti, a penne, a rigatoni, a farfalle és a fusilli, de most a menzák klasszikus hőse visszavágott a konyhánkban: pirított karalábés-hagymás-húsos-paradicsomos makaróni formájában, ami -azt kell mondjam- isteni lett. Csúcs a makaróniban, hogy úgy lehet enni, mint anno a napköziben (magyarul hogy körbe-körbe tiszta paradicsom a szánk), és a közepén lévő lyuk miatt sokkal több szaftot vesz fel.

Egyébként mostanában főzős Nyúl lettem. Valahol a cseresznydömpingnél kezdődött a dolog, de most... egyszerűen ipari méreteket öltött a főzési mániám. Vasárnap epret szedtünk (azért annak volt némi diszkrét bája, mikor akkorát ugrottam az eperföldön, mint valami kenguru, és sivítoztam, hogy jaj pocokegérpatkány, jaaaaj, pocokegérpatkány), úgyhogy a konyhában sült és főtt eperlekvár, epres zselé és a Stahl Judit féle epermisu' készült - ugyanaz a mascarponés álom, mint a tiramisunál, csak kávé helyett eperrel, és nyamiiiiiiii. A saját állam leesett, mikor az epermisu'-hoz (miért nincs a gépemen véghangsúlyos olasz u???) babapiskóta hiányában nekiláttam piskótát sütni és közben bedagasztottam egy kenyeret. Kézzel.

Komolyan mondom, szerintem elvittek az ufók.