Néha fárasztó. Biztos Te is ismersz olyan embereket, akik állandóan csak panaszkodnak: a munka, a válság, a gyerek rossz, a férje hülye, az emberek érzéketlenek, a nyár túl meleg, a tél túl hideg, a pénz túl kevés, ha meg van, akkor meg sosem elég... Mindenkinek lehet rossz napja, de vannak olyan emberek, akiknek a napjait 0-24-ben ez a zsörtölődés és sóhajtozás tölti ki. Görbül a száj, mélyülnek a ráncok, komor és üres lesz a tekintet.
Igen. Aláírom. Hiába írta Voltaire, a világunk most nem a létező világok legjobbika, és van, hogy tényleg tönkremegy valami. Vagy elviselhetetlen a férjed. Vagy csalódsz. És van, hogy jogosan zsörtölődsz. A kérdés nem ez, hanem az, hogy képes vagy-e meglátni a dolgok jó oldalát is, vagy mindig csak a rosszat szúrod ki?
De nem tudsz vele/ellene mit tenni. Amit tudsz, azt tedd meg, persze. Onnantól viszont rajtad múlik, hogy mit látsz meg a világból. Lehet, hogy elfelejti a férjed, hogy paprikát kell hozni a zöldségestől, de egy zokszó nélkül főzi Neked reggelente a kávét. A gyerek nem jön oda, hiába szólongatod, hogy kész a vacsora, de csak azért ül békésen a babérjain, mert Neked rajzol épp valami két lábon járó kakára emlékeztető dolgot (királylány).
A kutya ás, kapar, tép, de sugárzik a szeméből a szeretet és olyan jó a kis meleg testéhez bújni, vagy ha sírsz, odahajtja a fejét, és egyből elhiszed, hogy minden rendben lesz. Seggfej a főnök? Örülj, hogy van munkád. Mostanában tömegesen veszítik el az emberek az állásukat. Vizsgaidőszak? Tanulhatsz? Jó Neked. Ezek szerint nem voltál rákényszerülve, hogy 3 műszakban vállalj árufeltöltői munkát. Vagy okos vagy, vagy tehetséges, vagy szerencsés - egy a lényeg: hogy megteheted.
Folytathatnám még, de... inkább örülj. Tudom, hogy nem leányálom mostanság az élet, de örülj. Valaminek. Bárminek. Mindegy, minek.
Az egyik tegnapi vendégem nekem ilyen kis meglepetés-boldogságbomba volt: hidd el, jó látni a másik szemében, hogy szereti a férjét, tiszteli, becsüli és boldog. Boldog, hogy megtalálták egymást, hogy van egy csodálatos gyerekük, hogy tanulhat, hogy élhet, hogy... mindegy. Bárminek. Pici, szőke, törékeny mosolyalbum, hatalmas kék szemekkel. Boldogság volt hallgatni.
A hab a tortán az volt, hogy munkába menet felszállt egy idős bácsi a villamosra. Felpattantam (széles mosoly - foglaljonhelyeturam), mire ő teljesen megrökönyödve és hasonlóan széles mosollyal közölte, hogy MÉG CSAK 91 ÉVES, így semi szükség arra, hogy fiatal lánykák (áldassék a neve ezért a jelzős szerkezetért. ámen.) felugráljanak és átadják neki a helyet. Egyébként is jó géneket örökölt, soha nem volt beteg, a nagyapja 102 éves korában halt meg, neki sincs még semmi baja, és egyébként is: még mindig simán megy neki akár 3-4 km gyaloglás. Szóval üljek csak vissza nyugodtan.
