"A tél a véget nem érő vacsorák évadja volt, a sültekkel, kolbásszal, sonkával, szárnyassal, vaddal roskadásig megrakott asztaloké. A hozzávalót vidékről küldték a családoknak. A belvárosi üzletekben ilyenkor megsűrűsödött a nedves szőrme, a bőr, a krémes sütemények és a parfümök illata. A karácsonyvárás ideje volt, a táncos összejöveteleké, báloké. A fiatalság a Budapesti Korcsolyaegylet jégpályáján randevúzott, a Városliget befagyott taván, ahol hétköznap esténként villanylámpák világítottak.
Ha az Oktogonon vígan lengett a klub kis kék zászlaja, akkor mindenki tudhatta, hogy a jég elég kemény a korcsolyázók -és a flörtölni vágyók- számára. A klubházat fűtötték, akár a kemencét, ablakai úgy világítottak a sötétban, mint a kályha máriaüvege mögött izzó vörösség odabent a váróhelyiségben. Az olajos bőr, a szénfüst és a gyalulatlan padlón olvadozó jég szagától nehéz levegőben pletykálkodhattak a lányok "gardedámjai". Az évszakok és a vágyak határozottan elkülönültek egymástól, határozottabban, mint mostanában."
(John Lukacs)
