Annyira kedvesek vagytok, de tényleg: kisütött a nap újra. Csupán egy-két napig bánkódtam, majd meggyőztem magam és meggyőztek engem a dolog jelentéktelenségéről és ilyenkor teszem össze a két kezem, hogy ilyen család, barátok és kollégák állnak mellettem.
Ahelyett, hogy búslakodnánk, kell, kell, fel kell tankolnunk napsugárból, nevetésből, az utolsó teraszos vacsorák egyikéből és a legislegutolsó balatoni láblógatásokból, hogy kitartson jövő tavaszig.
No és persze Borfesztivál van a várban, az én Drága Férjem az egyik szervező, borász-sommelier az istenadta, úgyhogy ott lógatom a lábam 2 napja és csak élvezem a nyüzsgést. Voltam bor-sajt bemutatón (ahogy Csizmadia professzor/gasztrofilozófus/nagybajúszú-mosolygós mondaná, kiléptem a trappista-macisajt-füstölt sajt bűvköréből és egy új dimenzió tárult fel előttem. Ja... Egy új, ízgazdag és esetenként meglehetősen büdös dimenzió.
Apropó, tudtátok, hogy a sajtokhoz elsősorban fehérbort kell/illik választani? Én simán a vörösre vagy egy rozéra gondoltam volna, de nem, a legtöbbhöz fehéret kell. Ezen ne múljék, gondolatm, majd kussoltam és lestem, mint a vett malac, no meg ettem és ittam, nem volt ebből gond, kérem szépen:)
Fehérnél még nincs bombabiztos tippem, úgyhogy ott a férjem mondja meg, hogy mit szeretek, de a vörösnél tegnapelőtt lett egy bevált taktikám: abszolút szakszerűen kóstoltam. Lépések:
- felkészítem a testem és a lelkem az új élményre (10 óra után: csillogó szemmel próbálok fókuszálni a legközelebbi standra)
- kedvesen beszédbe elegyedek a termelővel, megismerem filozófiáját, felfedezem a fajtákat és a borkínálatot (10 után: huh, jóstét, nyitvavannakmég? igen? jajdeszipiszupi, és mitlehetinni??)
- szakszerűen kiválasztom a következő tételt, ügyelve arra, hogy az eddigi kóstolási repertoáromba beleférjen: először gyenge fehér, majd egyre markánsabb, majd szépen jönnek a rozék aztán a vörösek és végül a nagy batár állat nehéz borok. Majd a desszertbor, ami általában egy kései szüretelésű, egy aszú vagy egy jégbor. (10 után: húúúú, nem is tudom a rózsaszín cimkésből kérek...nem! a kékből! az szebb, azon kismadár is van!)
- fény felé fordítom a poharat, megnézem a színét, folyását, majd megszagolom. (10 után a megszagolásig nem jutok el. Ha vörös, és a színe jó lenne körömlakknak, akkor tuti. Ha nem kenném fel, nem is iszom meg. És csodák csodája, beválik.)
Bocs, lányok, de...
Ööööööö.... Kicsikém! Ha olvasnád ezeket a sorokat, akkor engedd meg, hogy elmondjam, hogy a minőségi és kultúrált alkoholfogyasztásért folytatott nemes munkátokat mélyen becsülöm.
Mindezt fölül csak a hecc kedvéért írtam. Nem velem történt meg tegnap a Frittmannál, majd a Borbély családi pincészetnél és végül a Bocknál, hanem egy ismerősöm ismerőse mesélte, afféle városi legenda, hogy vannak ilyen hülye nők. Még szerencse, hogy a te kis feleséged okos, és
1. sosem énekelné nyilvánosan, hogy szándokááán-szándokáááán tenger tigrise támad a banda
2. csipkebokor vessző
3. soha nem választana körömlakkszín alapján bort.
Öööööö....Khmmm....
Ámen.