Egy esküvő szervezésébe nem törhet bele a bicskám úgy, hogy immár 4 éve én is hétről hétre ebben a mozgócirkuszpittyparádéban veszek részt.
Virágost kellene keresni... gondolom így elég lazán, 2 és fél héttel a lakodárénk előtt. Annyi de annyi virágost láttam már dolgozni, felhívom a legkeresettebbet. Bemutatkozom elmondom ki vagyok és hogy mit szeretnék, mikor lesz a banzáj. Tehát 10 perc magyarázás után:
- ... és virágot szeretnék rendelni.
- Mikor?
- Most. Most meg szeretném rendelni.
- Aha. Esküvőre csokrot meg dobócsokrot, meg ILYENEK?
- Igen. Nos, akkor szeretném megrendelni a...
- Tőlem?
- Mindegy az nekem, hogy kitől, lehet az asszisztense is vagy bárki, csak rendelhessem mér meg azt a nyomorult virágot...
- Minek?
- MERT ESKÜVŐM LESZ.
- Kinek?
Nekem, wazze, nem értem, mit nem értesz, de eléééééééééééééééééég volt! Méééé szívod a vérem? Persze nem ezt mondtam, hanem hogy
- Nekem. Már említettem, hogy nekem, de semmi baj. Nos, akkor le tudom adni a rendelést?
- Nem dolgozom július 26-án, elutazunk előtte 4 nappal.
@grr%'++§%%!!!!! mondtam magamban, udvariasan elköszöntem, majd letettem a telefont. Aztén egy kis stresszoldó sétára indultam (titkos cél: a bazárikaraván-vircsaft-színű überpink körömlakk megvásárlása).
És ekkor belebotlottam.
A Tompa utcában, egy mexikói étterem mellett pici virágbolt: Vénuszpapucs névre hallgat (később megtudtam, ez vmi virág). Ízléses, rusztikus bútorokkal, egyszerű berendezéssel, és egy nagyon kedves lánnyal: üljek le, nézzem meg a katalógust, válasszuk ki, beszéljük meg. Sütött a nap, fényben úszott a kis bolt, finom rózsaillat volt, szárított virágok lógtak a levendulacsokrok mellett, apró, bimbós rózsák, pompázatos orchideák, általam soha nem látott költemények, csupa különleges színben. Olyan nyugalom szállt meg a "még egy kis zöldjét, celofánba, krepp ocsmánysággal a szélén" virágosok után, hogy az csak csuda. Helyből le is adtam a rendelést.
És nem létezik lehetetlen. Egy csöppnyi provance mexikó mellett a Tompa utcában. Jippijééééé:)
