Lassan szezon lesz, kezdenek jönni a lányok próbasminkre (a lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok...). Jönnek, kipirult arccal, fodros-habos ruhák képeivel, fátylakkal, kesztyűkkel, masnikkal és csipkékkel, csokrok képével, csillogó gyűrűkkel, nagy vágyakkal...és tervezzük a sminket.
Persze demokratikus vagyok...hát...úgy nagyjából. Elmondja mit szeretne, elmondom mit lehet, közben már dolgozna a kezem, jár az agyam, már látom magam előtt egyben a ruhát, az arcot, a csokrot, a fátylat...És a végén úgyis azt sminkelem, amit gondolok. Ez mindig beválik.
Csupa báj, aprócska, törékeny, őzikeszemű menyasszonyom volt tegnap, egyenes ruhában, masnival. Mindig mosolyog, halkszavú, de nagyon bájos. Igen, ez a jó szó rá. Lehetne belőle szuperdívát festeni (mindent lehet, csak akarni kell), de miért is tennénk? Rontsuk el az összhatást? Inkább egy tusvonalat kap, és számtalan tincses műszempillát. Hatalmas, csodálkozó szemei lettek. Gyönyörű lesz - a Kedves el lesz ragadtatva. Nézi magát a tükörben és bólint. Igen.
