angyalkaként nyomultam a fa alatt. Fekete kisruha, gyöngyszürke szemhéjpor és a szempillák tövében csodaszép csillámpor.
Nem, nem selyempor, hanem szikrázó, fehér, gyémántszínnel csillogó csoda. Belátom, normál körülmények között kicsit revüsztárosnak tűnhet, de egészen vékonyan vittem fel. (Hö! Ha már itt tartunk, a csík volt vékony, nem én. De olyanokat ettünk, hogy megérte:))
Bármerre mozgattam a szemem, mindig bevillant (lámpafénynél, gyertyalángnál, csillagszórózásnál...áááá, nem vagyok hatásvadász, dehogy...) és mivel speckó ragasztóval tettem fel, gyakorlatilag lerobbanthatatlan volt.
Nagyon élveztem. Bejártuk csillagtúra-szerűen az egész családot, és jelentem, mindenhol osztatlan sikerem volt:)
A másnap reggeli össznépi dévédézés alatt törölgettem a szemem és küzdöttem a nagyon ragaszkodó csillámkákkal.
(A L'Ecsót néztük meg - tündéri volt, ahogy a már-majdnem-férjem 87 éves nagymamája örült neki, tapsolt, kacagott, mint egy kislány...)
No de vissza a csillámokhoz, illetve a helyükhöz, mert mire Remy, a kis parkány éttermet nyitott, le is jött az összes.
