Annyira de annyira egyformák vagyunk. Bárhova is megyünk a világban, bármilyen nyelvet is beszélünk, mi nők azért értjük egymást. Vagy ha azt nem is, legalább megértjük. Cinkosok vagyunk.

Fura dolog történt ma.

Álltam ma az egyik metrómegállóban, pontosabban a pékségnél, mögöttem méteres sor, én pedig azon tanakodtam, mit is egyek. Amíg sorra kerültem, ki is választottam, hogy mi legyen:

vaníliás fánk (halkan jegyzem meg, csokibevonattal és vaníliapuding-pöttyel a tetején) és fitness croissant. Teljes kiőrlésű lisztből, magokkal a tetején, veszett egészségesen. Igen, átéreztem a kontrasztot. Valamit-valamiért. De azt gondoltam, hogy ha nagyon egészségesen "letudom" a sósat, akkor jöhet egy kis bűnözés.

Még a pénztárcámmal molyoltam, mikor hallotam, hogy a mögöttem álló angol lány csokis tekercset kért. Light kólával.

Mosolyogtam egyet, majd felszálltam a villamosra. Leültem és csak néztem ki a fejemből. Szemben, "parfümfelhő-magassarkú-piros körömlakk" szatyrában puffasztott rizs volt, de egy Mars csokit majszolt önfeledten. A kegyelemdöfés viszont az az olasz négyes volt, melynek két hölgytagja közti pérbeszéd:

"Dög fáradt voltam már, azt hittem leszakad a lában. Annyira jól esett már ez a kis sült krumpli meg hamburger. Francesca, kérsz egy rágót? Cukormentes."