Felnőttünk. Érdekes volt, szokásos sminkigazítás a mosdóban, három nő, három rúzs, három világ.
Anyu, aki egy krémes rúzst vett elő, bársonyosat, mely bogyós színekben pompázott. Ajkán ceruza, és -ahogy azt sminkes kislányától tanulta- sötét rúzshoz gondosan kontúrozott és ecsettel vitte fel a színti. Mély megdöbbenésemre volt nála összecsukhatós ecset. Meg is dícsértem.
A húgom. Egyszerű, gyöngyházas-bézses-természetes rúzs, inkább szőlőzsírnak mondanád, ha nem lenne olyan helyesen selymes fénye (na ezt jól megaszondtam). Csak előveszi a táskából, átkeni a száját, végigsimít rajta az ujjaival (nagyszerű trükk ez, ha nem rajzolunk pontos ajakkontúrt, sokkal szebb lesz így a rúzsozás.)
Variációk a témára: ujjbeggyel leszedünk egy kicsit a rúzsból, csücsörítünk és úgy visszük fel a rúzst. Itt is át kell húzni a végén az ujjunkkal.
És én. Drámakirálynő, szájlakkal természetesen, ami ez első pohár rozét még bírja, de aztán már csak a pohár széléről lehet látni, hogy valóban volt a számon valami. Ecsetes, magasfényű, gondosan vigyázok, hogy a szám kontúrjain belül maradjak. Picit ragad. De sebaj.(ha épp tömegközlekedem, legszívesebben fognék egy zsepit és minden kamaszlányról törölgetném a szája köré kent ajakfényt). Direkt kente oda, vagy csak megcsúszott a keze, nem lehet tudni. De ezúton is kérném, ne csináljunk ilyet.
