a Terminátor.
Össze-vissza
Fú, nagyon beteg voltam. Szilveszterkor, fél egykor semmi másra nem tudtam gondolni, mint az alvásra (most nagyképű voltam. Tulajdonképpen fél egyig sem tudtam másra gondolni, na).
Magna Cum Laude koncerten voltam 28-án, már akkor nagyon rosszul voltam, szegény Évám, akivel mentem, ő ment volna bulizni, én meg csak ültem egy darabig a kakasülőn és azt éreztem, hogy a fejem leesik. Na jó, be kell valljam, hogy aztán lementünk a tánctérre és egy kicsit sikerült mulatni is... Ne félj, egy nap múlva volt "a halálos ágyamon az infúzióba ne adjatok csak PÁÁÁ-lin-kááát".
Most már szedegetem a darabjaimat, nagy jelenésem lesz szombaton, drukkoljatok!Életemben nem voltam még ennyire felkészült, oda-vissza, kívülről befelé és belülről kifelé átgondoltam, végigjátszottam, lemértem, kiveséztem, szóval ha épp akkor nem támadják meg az épületet az orkok/ufók/binladen/elefántcsordák, akkor jól kell sikerülnie a dolognak.
Új, csillivilli fekete karkötőim vannak, fú, de nagyon szépek, csak úgy csillognak a fényben! Már a koncerten is ebben nyomultam, attól a vendégemtől kaptam, aki egyszer békésen felfeküdt a masszázsasztalra, és az akkor már álldigáló fiam bekapta a nagylábujját. Azt hittem elájulok:)
Sikítozik a gyerekem, én meg új honlapot álmodok magamnak ebben az évben. Fogyózni kezdtem és vasalok a férjemnek inget.
Színes tintákról álmodom, meg olyan blogbejegyzésekről, amiknek van elejük, közepük és végük.
Jaj, mennyi mondanivalóm van. Sose érek a végére. Nem kerek egész, de mégis az: így jó.
