Ó, a jó büdös francba!

Már akkor gondolhattam volna, hogy baj lesz, amikor leadtam a névjegykártya-rendelést. Nem volt különösebb extra kívánság: 50 db névjegykártyát szeretnék, jó napot, lehet-e?, lehet, oké, nem, semmi extra nem kell.

Kihozott egy gyűrött dobozfedőt, benne régi névjegykártyákkal, dobálta egyiket a másik után, hogy ezeket mind mi csináltunk, ilyesmiket tudunk, kérdeztem, hogy katalógus van-e? No az nem volt. Sebaj, csütörtök délelőtt van, hétfőig még víííííígan kész lesz, nem kell katalógus, hoztam képet, tulajdonképpen meg is szerkeszthettem volna, a nyomtatás a fontos.

Igen, így jó lesz, semmi fakszni, ez a betűtípus, oké? Oké, kész lesz hétfőre. Biztos? Mert kedden délután konferenciára megyek és nagyon de nagyon fontos, hogy hétfőre meglegyen, kedden már nem akarok rohangálni utána.

Meglesz, hétfőn telefonál, nyugodjak meg, hip-hip hurrááááááá.

Tegnap nem telefonált.

Ma du. 4-kor kezdődik a konferencia. Este 8-kor befejeződik.

Felhívtam.

Nagy nehezen megtalálták a rendelést.

Szerintük lehet, hogy holnapra kész lesz. 

Megköszöntem, elmagyaráztam a helyzetet, nem tudnak mit csinálni. Sajnálják.

Mondtam, hogy én is, nagyon rosszul érint ez most, nagy slamasztikában hagytak és sehol nem fogom jó hírüket kelteni.

Ebben maradtunk.