Lássuk csak mi jöhet még: leadási határidőm van, kábé 1500 kiló cseresznye áll a konyhában (wazzeee... ceresznyeleves, cseresznyelekvár, cseresznyés kuglóf, cseresznyezselé, cseresznyés hagymachutney, cseresznyéskutyafüle...ezt esszük már 5 napja. Volt egy cseresznyés szájfényem. Kidobtam.)
Szóval határidő, cseresznye, nagytakarítás, reggel egy kis baleset (ezt majd máskor mesélem el), folyamatosan csörög a telefonom, főzök... Mindezt egyszerre. És ekkor, ebben a szent pillanatban úgy gondoltam, hogy most jött el a pillanat, hogy melegítsek egy kis rakott zöldséget és megebédeljek. Mikróba be, ekkor egy pukkanás, és a mikró meghal. Vele együtt a hűtő, a fagyasztó, a tévé, a net, a minden. Villany van, konnektorok nincsenek. Telefon lemerülőben. Férjem külföldön, még jó pár napig.
Én sarkköri elszigeteltségben, és rájöttem, nem élhetek áram nélkül. Lepergett előttem, hogy keddig net és hűtő nélkül fogok élni, esténként tábortüzet rakunk Drazséval és befonjuk egymás haját, majd egy pár nap múlva - epilátor híján, merthogy áramos az is- egymás szőrét és étolajas kenyeret fogok enni mindennel, ami időközben kiolvad a fagyasztóból.
Cseresznyés paradicsomos szilvásgombóc? Fagyis tökfőzelék? Bélszínrolós derelye?
Sípoló telefonnal felhívtam a Medvét, hogy egyáltalán hol a villanyóra, mint olyan? A következő kérdés az volt, hogy hol van a villanyóra kulcsa, mikoris kiderül, hogy abból biza csak egy van, és az jövő kedden jön haza, ugyanis ott ficeg a kulcscsomóján. Kábé 8 millió kilométernyire innen.
A villanyóra zöld szekrénye eközben gúnyosan röhögött rám a szuperkommandós lakatjával és a masszív biztonsági zárral...
Utolsó utáni csengetésnél vette fel SZUPERAPU a telefont. Egy órán belül itt volt a felmentő sereggel. Fűrészelt, megoldott, én meg újra a civilizáció lágy ölén.
