vannak nagy defekteim.

Imádom a Marmite nevű, mások szerint emberi fogyasztásra akalmatlan élesztőkivonatot (egy ideje nem látom a TESCO polcain, valószínűleg én kerestem egyedül), szóval imádom, vajas pirítóssal. Kilószám.

Odavagyok a hímzett szoknyákért - nem tehetek róla, tudom, hogy most nem akkora trend, de egyszerűen a rabja vagyok a finom kis mintáknak, abban a pillanatban, amint hímzett szoknyát látok a pénztárcám önálló életre kél, a próbafülke mindig üres és mindig van az én méretemben (ez már-már X-akta), szóval tehetetlen vagyok és a körülmények áldozata. Peace.

Mostanában rászoktam arra, hogy a talpamat napoztatom: azzal a szánalmas gondolattal indult a dolog, hogy úgy gondoltam, ha a nagykörúton az ablak alatti kanapéról kiteszem a lábam az ablakba, akkor bronzszínű lesz a lábam. Aham. Öhöm. Ja. Mindez működhet Julia Roberts hosszúságú lábaknál, de tömpe törp kategóriában sajnos csak a talpacskád pislog a napfényre. Vagy fordítva. Öröm az ürömben, hogy jó érzés, így rászoktam, imádom, hogy a meleg csiklandozza a talpamat. Csak le kell szoknom róla, mert (értelemszerűen a talpam nem) a lábfejem többi része barnulóképes, és rohadtul nem szeretnek "retkes lábfej" hatást, mire szoknyás idő lesz.

Ha már a lábfejnél tartunk, térjünk ki a körmökre és a körömlakkra: kézre-lábra egyaránt imádom az igazi, vásári-bazári-hejehuja-vircsaft színű kötömlakkokat. Olyan színeket tudok vásárolni, ami konkrétan másnak beleég a retinájába, semiseseok, semmisetúlfeltűnő, ésegyébkéntis. Igen, szépnek látom és igen, sajnos rendszeresen használom is őket. A pink, a piros, a narancs és a korall a favorit így nyáron. Íme a 2 új nyári kiszemelt, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy mielőbb beszerezzem őket. Mindkettő OPI-csoda, már a nevüket is szeretem: a felső az I'm Indi-a mood for love, ez meg itt a You're a Pisa Work. Angolul tudóknak végeláthatatlan humorforrás az OPI katalógus - és a színek... Hmmmmmmm:)