Mikor kicsi voltam, rengeteget mászókáztam. A mai (öreg) fejemmel el sem tudom képzelni, hogy Anyu hogy nem kapott szívinfarktust egy-egy merészebb mutatványom láttán - úgy lógtam fejjel lefelé a nagymászókán, mintha kötelező lett volna, vagy mintha sztárgázsit kapnék érte. Hajmeresztő mutatványokkal, kicsi gibbonokat megszégyenítően vágódtam a (nyilvánvalóan nem EU-szabvány, hanem szocreál, gyerekfog-nemkímélős-inkább kiverős) rakéta-mászókáról (emlékszel?) a zsiráfra (erre is emlékszel?), és persze volt, hogy sírás lett a vége.
    A koponyám nem tört be soha. Sőt, csontom sem tört. De a zúzódások, rándulások, ficamok állandó szereplői lettek a mindennapoknak. És akkor jött az ecetes borogatás, ami olyan, mint a bazi nagy görög lagzi Windex ablaktisztítója: mindenre jó. Egy kis ecetes borogatás, egy kis dunsztkötés ott, és a lábfájás egy csapásra... ottmarad, de a szag is.
    Így ha elsőre meghallod a borogatás szót, ne erre gondolj. Vannak "kérek még" típusú borogatások is, melyeket imádni fog a bőröd. Gyulladáscsökkentő, összehúzó, antibakteriális hatású gyógynövényekből készülnek és csodálatosan szépítik a bőröd.
Ilyen például a citromfűből vagy a martilapuból készült főzet: nincs más dolgod, mint bemenni a bioboltba/drogériába/gyúgyszertárba, és megvenni a szárított cuccost, majd leforrázni (ne lobogjon a víz!), és állni hagyni egy kicsit. Leszűrni, majd vékony törölközőt a löttybe áztatni, kinyomkodni, és rátenni a lemosóval megtisztított arcodra.